2022.06.28, Kedd
Befejeződhet Óbudán a korábban megkezdett árvízvédelmi fejlesztés
Illusztráció: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Befejeződhet Óbudán a korábban megkezdett árvízvédelmi fejlesztés

magyarepitok.hu, TED

2022.05.18. 12:30 - Bíró Beáta

Az Aranyhegyi-patak árvízvédelmi létesítményének második üteme a Colas munkájával valósulhat meg.

Hirdetés

Folytatódhat a 2019-ben örökségvédelmi okokból leállított beruházás, amely a III. kerületi Aranyhegyi-patak környezetét védi majd a dunai árhullámtól. Budapest Főváros Önkormányzata az európai közbeszerzési értesítőben tette közzé, hogy a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi rendszeréhez tartozó műtárgy tervezését és kivitelezését a Colas Alterra Zrt. nyerte.

A nyertes ajánlattévő feladata, hogy a megrendelői, valamint az üzemeltető (Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.) által megfogalmazott követelmények alapján módosított vízjogi engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációt készítsen. A tervek alapján pedig következhet az alépítmény és a felszín feletti létesítmények megvalósítása.

Az árvízvédelmi művet a 0+164,55 - 1+450 szelvényszámok közötti, 1 285 méter szakaszon kell kiépíteni. A fejlesztés első szakaszában 670 méternyi védvonal már elkészült, ezt folytatják a mostani ütemben.

Mintegy

  • 1200 méternyi vízzáró vasbeton támfalat építenek töltésmagasítással és vízzáró alépítménnyel együtt, valamint
  • 1050 méter hosszú karbantartó utat is kialakítanak.

A részletes és tételes mennyiségeket, valamint a műszaki paramétereket, továbbá a nyertes ajánlattevő által elvégzendő feladatok részletezését és a szakmai követelményeket a további közbeszerzési dokumentumok és annak részét képező műszaki leírás tartalmazza. A fejlesztés nettó 1,6 milliárd forintból valósulhat meg.

 

A legveszélyeztetettebb szakasz kap védelmet 

A fejlesztés az elmúlt évtizedek legjelentősebb fővárosi árvízvédelmi beruházásának része. A létesítmény a Nánási úttól kezdődik, így nincs hatással a Római-parttal párhuzamos szakasz nyomvonalára.

Az Aranyhegyi-patak 23 kilométer hosszú vízfolyás, amely a Pilis-hegységben ered több forrásból és Budapest területén torkollik a Dunába, és árvízvédelmi szempontból a főváros egyik legveszélyeztetettebb szakaszának számít.

Mi épül?Colas Alterra Zrt.árvízvédelemBudapest

Hírlevél