Szamossályiban, a Szamoson épülhet új, 12 méter szélességű híd.
2020 év végén megjelent cikkünkben összegyűjtöttük, milyen nagyobb út- és hídépítések rajtolhatnak el a következő években. A projektek között található a Szamossályiban megvalósuló új Szamos-híd. Ennek tervezése most elindulhat, ugyanis a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta az erre vonatkozó közbeszerzést.
Az európai uniós közbeszerzési adatok szerint a tervezés három pontot foglal magában:
Tavaly jelent meg kormányrendelet a fejlesztésről, mely szerint az M49-es tervezett porcsalmai csomópontjából fog indulni az az út, ami a Szamoson átívelő új hídhoz vezet majd Szamossályi közelében – olvasható a szon.hu cikkében.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.
A Szekszárdi Járásbíróság a Szekszárdi Törvényszék közvetlen közelébe, a Béla király tér 4. szám alatti egykori büntetés-végrehajtási intézet épületébe költözne.