A VEMÉV-SZER és az Incorso már jelentősen előrehaladt a megyeszékhely állatkertjének fejlesztésével, a munkálatokban az acélszerkezetek építkezésében a KÉSZ is részt vesz alvállalkozóként.
Legutóbb egy évvel ezelőtt írtunk a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark bővítéséről, amikor a támogatói okirat aláírása alkalmából tartottak ünnepélyes sajtótájékoztatót a megyeszékhelyen. Az azóta eltelt időben a munkálatok a VEMÉV-SZER Kft. és az Incorso Kft. generálkivitelezésében jelentősen előrehaladtak. Minderről friss fotókkal, és a VEMÉV-SZER főépítésvezetője, György István tájékoztatásának köszönhetően friss információkkal tudunk beszámolni.
Az állatkert bővítése már ezt megelőzően is hosszabb ideje zajlott és ezen különböző projekteken a VEMÉV-SZER korábban is dolgozott, így a cég munkatársai kiismerik magukat a területen. A most zajló projekt fő elemei egy-egy hálóval, vizes látványelemekkel és gyalogos híddal ellátott nagymacskakifutó-komplexum, illetve egy háziállat-bemutató részleg, utóbbit villanypásztorral ellátott karámmal is felszerelnek.
György István emlékeztetett: a munkálatok 2021. október elején a korábban használt gazdasági épületek, illetve a tigris-, hópárduc- és hiúzkifutók, valamint egyéb létesítmények bontásával és a kiviteli tervek elkészítésével kezdődtek el.
A vezető mérnök ezután a jelenleg zajló munkákra tért ki. A háziállat-bemutató részlegről elmondta, hogy a külső homlokzat kialakításán dolgoznak és külön kiemelte: miután befejezik a munkát a homlokzati téglaburkolatokon, a deszkaburkolatokat itt borovi fenyőből készítik el.
Hozzátette: itt megkezdődnek a belső, bokszokat elválasztó lakatos szerkezetek beépítései is, illetve a következő időszakban a nyitott látogatói pont és az esőbeálló kivitelezési munkák fognak megindulni. Ebben a részprojektben kialakítanak egy büfét is, melynek a belső villamos, gépész, valamint építész befejező munkái már meg is kezdődtek.
Áttérve a nagymacskák részlegére, a beszámolóból többek között kiderült: az átépülő tigrisházban elbontották a belső-, illetve a homlokzati szerkezeteket, majd elkésztették az új oldalfalvakolatokat, a padozati szigeteléseket és az aljzatbeton munkálatokat is befejezték, így most a belső felületek glettelése folyik.
Emellett ebben a részprojektben szintén elkészültek még
A hópárduc-, hiúz- és tigris- kifutókra áttérve a vezető szakember kifejtette, hogy az acélszerkezetű emelt sétányok, rámpák alapozási munkáit is befejezték, most pedig magukat az acélszerkezeteket rögzítik. Hozzátette: még szeptemberben elkezdték az acélszerkezeti emelt sétány szerelését is.
Ezeken a munkákon a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. dolgozik, mint a konzorcium alvállalkozója.
A kifutók alapozásának több fázisán szintén dolgoznak és így októberben várhatóan el tudják kezdeni a talajhorgonyzásos munkálatokat is.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi a legnagyobb kihívás a projektben az építésvezető elmondta: ez a talaj adottságait és a végleges szerkezetek statikai erőtanait figyelembe véve a kifutók építése, a vasbeton, horgonyzott alapok kiépítésével és az acélszerkezeti munkák (oszlopok, kötélzet és háló) összeszerelésével együtt.
Mivel nagyon jelentősen eltérnek azok az erők, amelyek az alapozásra hatnak (akár több nagyságrenddel is), ezért egyrészt a már korábban említett speciális talajhorgonyzásos alapozásra van szükség, másrészt a szerkezeteket tartó acélsodronyok átmérőit és egyéb jellemzőit is kifejezetten pontosan kell beállítani. Mindezt számtógépes háromdimenziós, dinamikus modellek segítségével tudják megfelelően kidolgozni.
A pilonok, peremoszlopok és hálók felépítésénél is ugyanígy kell figyelni. Ráadásul a kifutók a teljes, nagyságrendileg 10 ezer négyzetméteres projekt mintegy 70 százalékát teszik ki.
Végezetül György István kiemelte még azt is, hogy az építkezés közvetlen környezete és azok a talajszerkezeti adottságok, amik a speciális tervezést és kivitelezést igénylik, egyben megnehezítik azt is, hogy a területet meg lehessen közelíteni a megfelelő munkagépekkel.
Mivel a nagytömegű járművek a terep adottságai miatt csak korlátozottan juthatnak be a területre, a munkát kisebb, terepen is használható ollós- és karosemelőkkel, darukkal és segédtámasztó szerkezetek igénybevételével végzik el.
Hét emeletes lakópark beruházása rajtol el az év végén.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules, a Market építette fel a komplexumot.