2024.06.20, Csütörtök
Így körvonalazódik az Alba Aréna látványos sziluettje: már a helyére került a fémszerkezet
Fotók: Market Építő Zrt., feol.hu

Így körvonalazódik az Alba Aréna látványos sziluettje: már a helyére került a fémszerkezet

feol.hu

2023.02.15. 10:48 - Füzi Nikolett

A Market Építő és a KÉSZ szakembereinek munkájával immár jól látható, milyen lesz az monumentális csarnok tömege, mindeközben már a belsőépítészeti látványtervek is elkészültek.

Hirdetés

Az elmúlt időszakban is látványos munkálatokkal halad a székesfehérvári Alba Aréna építkezése: a Hydro Fehérvár AV19 jégkorong csapat leendő otthonában immár helyére került a csarnok fém tartószerkezete és hamarosan megkezdődik a tető kivitelezése is - derült ki a FEOL tájékoztatásából.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a Market Építő Zrt. generálkivitelezésében létrejövő multifunkcionális létesítmény rendezvény- és közösségi központként funkcionál majd, továbbá a fehérvári és hazai jégkorongsport mellett 20-25 teremsportágat is ki tud majd szolgálni, időszakosan pedig akár hatezernél több néző befogadására is képes lesz.

Az építkezésben a KÉSZ Csoport több tagvállalata és partnere is jelentős szerepet játszik: a nagyszabású beruházásban az acél tetőszerkezet, valamint a burkolattartó gyártásáért és szereléséért, illetve általános megvalósításáért is felelnek.

A csarnoképítéssel együtt mindemellett a projekthez kapcsolódó jelentős útépítési beruházás is megkezdődött: az ipari parkot a Budai úttal összekötve kialakítanak egy P+R parkolót, továbbá egy új összekötő út épül az Alba Ipari Zónán keresztül a Seregélyesi és a Budai út között, ezáltal a két városrész is összeköttetésbe kerül.

 

Fotó: Market Építő Zrt.

 

Tavaszra már a csarnok tetőszerkezete is a helyére kerül

A tájékoztatásból kiderült, az óriási csarnok mellett elhaladva már látványosan körvonalazódik az Alba Aréna sziluettje:

a projekt aktuális szakaszában már elkészültek az épület fém tartószerkezetével, hamarosan pedig megkezdődik a födémszerkezet építése, amely várhatóan áprilisban be is fedi az épületet.

Hozzátették, mindeközben már rendelkezésre állnak a csarnok belsőépítészeti látványtervei is. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere elmondta, eddig sikerült ez előre tervezett ütemben haladni, azaz az építkezés időarányosan jól tart.

Az épület födémszerkezetének elhelyezését követően hamarosan helyére kerülhetnek a külső borítások is, ennek köszönhetően pedig a belső burkolási munkák is felgyorsulhatnak.

 

Fotó: Market Építő Zrt.

 

Kiemelt szempont az óriási épület energiatakarékossága is

Kiemelték, a mostani energiaárak esetén azonban különösen fontos kérdés az is, mennyire lesz energiatakarékos az épület. Mint írják, a gázt eleve nem vezetik be az épületbe, hanem elsősorban hőszivattyúk gondoskodnak majd a megfelelő benti hőmérsékletről.

Ezek működtetéshez áram szükséges, de mivel az épület alsó szintje és a pálya is a föld szintje alatt, bemélyítve kap helyet, ez jelentősen csökkenti a hűtés, illetve a fűtés költségeit,

összességében tehát jóval energiatakarékosabb lesz, mint egy hasonló méretű, de nem korszerű technológiával megvalósult épület

- hangsúlyozták a tájékoztatásban.

A munkálatok várhatóan 2023 év végére fejeződnek be.

 

Fotó: Házi Péter / FMH

 

Galéria

Mi épül?Market Építő Zrt.KÉSZ CsoportAlba ArénaSzékesfehérvársportberuházásoksportcsarnok

Hírlevél

Hirdetés