Óriásdaru, tableten forgatható 3D-s tervmodellek és még számos más precíz megoldás kell a komplexum monumentális tetőszerkezetének és tetőburkolatának kialakításához. A feladaton a fővállalkozó Market Építő Zrt. megbízásából a KÉSZ Csoport tagvállalatai és partnerei dolgoznak.
Többször is írtunk már a székesfehérvári Alba Aréna beruházásról, melynek során egy 6.000 (illetve időszakosan akár több mint 8.000) fő befogadására alkalmas multifunkcionális csarnok épül. A létesítmény térszín alatti területe nettó 10.404 m2, földszintje 7088 m2, emelete pedig 6225 m2.
Az aréna a Hydro Fehérvár AV19 jégkorong csapat otthona lesz, illetve 20-25 teremsportágat is ki tud majd szolgálni. A Market Építő Zrt. generálkivitelezésében megvalósuló építkezésben a KÉSZ Csoport több tagvállalata és partnere is jelentős szerepet játszik: a nagyszabású beruházásban az acél tetőszerkezet, valamint a burkolattartó gyártásáért és szereléséért, illetve általános megvalósításáért is felelnek. Arról, hogy mindezt hogyan végzik el, Boda Gábor, a Kész Metaltech Kft. főmérnöke tájékoztatta részletesen a magyarepitok.hu-t.
Megtudtuk, a KÉSZ Csoport számos, különböző területeinek szakemberei vesznek részt a munkákban, jelentős együttműködést megvalósítva, a tervezési, gyártási és szerelési folyamatokon is dolgozva.
„Mindebből jól látszik, hogy összetett és igazán izgalmas feladatot jelent az Alba Aréna” – foglalta össze Boda Gábor.
A vezető szakember ezt követően a fejlesztés idővonalára tért ki. Elmondta: a KÉSZ Metaltech 2022 tavaszán kapcsolódott be a tervezési folyamatba, ekkor a tervezéshez és a szereléshez kapcsolódó organizációs tanácsadással segített, majd ezt követően a KÉSZ Ipari Gyártó már nyáron elkezdte a gyártást.
A helyszíni szerelést a már említett, látványos 60 x 60 méteres rácsos tartószerkezettel kezdték meg a szakemberek, augusztus közepétől pedig elindultak az előszerelési munkák.
Az építkezésben részt vett az ország legnagyobb mobildaruja is, amellyel októberben emeltek be 15 darab, egyenként 60 méteres tartót.
Jelenleg pedig az épület formáját biztosító, és egyben a burkolatot is tartó acélszerkezet szerelésével foglalkoznak
„Összességében az acélszerkezet beépítésének harmadát már elvégeztük, a KÉSZ Csoport a feladataival 2023 utolsó negyedévében végez”
- foglalta össze.
Arra kérdésre, hogy a tetőszerkezet építkezésén mik voltak a legnagyobb kihívások, Boda Gábor kifejtette: egyszerre különböző elvárásoknak kellett megfelelni. Egyrészt az esztétikai szempontok is fontos szerepet kaptak az ismétlődő szerkezeti elemekből álló tető tervezésekor és kivitelezésekor, másrészt a használat során felmerülő szempontoknak is meg kellett felelnie.
A szakember hozzátette, további kihívást jelentett, hogy végig korlátozott építési helyszínen kellett dolgoznunk, mivel a vasbeton-szerkezetre kívülről kellett beemelni a tető előre szerelt monumentális acélszerkezeti elemeit. "Erre az ország legnagyobb mobildaruját használtuk, és itt hatványozottan fontos volt az is, hogy megfelelő és pontos előkészületekkel (úgy is mint az elemek súlyának kalkulációja, helyszíni előszerelés, daruhoz szállítás) optimalizáljuk a daruhasználati időt. Hála a precíz tervezési és gyártási munkának, a szerelés zökkenőmentesen zajlott.”
A beszélgetés zárásaként a munka legérdekesebb részeiről kérdeztük Boda Gábort, aminek köszönhetően a KÉSZ Csoport egyik specialitásáról, a BIM-tervezésről is bővebben szó esett.
A főmérnök először visszatérve korábbi gondolatához, a monumentális tetőszerkezet első elemeinek beemelését említette meg, amit a legfigyelemreméltóbb mozzanatok egyiként írt le.
Majd kiemelte: egy ilyen összetett projektnél izgalmas feladat a 3D-s modellezés, előkészítés is. Erről még bővebben is megszólaltattuk a vezető szakembert, és így megtudtuk, hogy a cégcsoport tervező kollégái előre megépítették az acélszerkezetek 3D-s virtuális modelljét, amelyet a helyszínen is három dimenzióban lehetett megtekinteni, mozgatni és forgatni akár táblagépen, akár telefonon is a bonyolultabb csomópontok értelmezésénél.
„A szerkezet szerelését is ebben a virtuális modellben követtük, így tulajdonképpen folyamatosan épül a virtuális és a valódi tetőszerkezet is”
- mutatott rá.
Emlékeztetett: a daruhasználati időt is optimalizálni kellett, ami szintén alapos előkészületet igényelt.
Végül pedig a hátralévő munkák legérdekesebb részeire is kitért röviden, mintegy felhívva a figyelmet arra, hogy a KÉSZ Csoport munkája az Alba Arénán még nem ért véget. „A közelgő tetőburkolás alakalmával a 120 méter széles tető Zambelli rib-roof fedését 4 szerkezeti egységre bontva szereljük, amelyet a helyszínen ütemezetten gyártunk” – zárta gondolatait a szakember.
A WEST HUNGÁRIA BAU Kft. kivitelezésében megvalósult Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia számtalan funkciót képes betölteni világszínvonalon.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.