Az intézmény teljes energetikai koncepcióját a termálvízre alapozva fogják megtervezni.
Az uniós közbeszerzési közlönyben megjelent a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő fejlesztésének előkészítésére vonatkozó ajánlati felhívás.
A kiírás szerinti feladat a fürdő és környezetének hosszú távú koncepció tervének elkészítése, azon belül a fürdő építési, előzetes környezetvédelmi vizsgálati és vízjogi létesítési engedélyezési tervének, majd kiviteli terv szintű tervének elkészítése, valamint az építési engedély, az előzetes vizsgálati határozat és a vízjogi létesítési engedély megszerzése.
A fürdőben uszoda, gyógyászati és wellness funkciójú területeket alakítanak ki.
A kiírás kitér arra, hogy a fürdő hőigényét az elérhető legmagasabb mértékben a rendelkezésre álló termálvíz alkalmazásával kell kielégíteni; az energetikai koncepciót a termálvízre alapozva szükséges megtervezni, továbbá a fürdő vízigényét saját vízbázisra alapozottan kell kielégíteni.
Ehhez kapcsolódó feladat a vízbázisokhoz kapcsolódó meglévő infrastruktúra felmérése és a tervezett létesítmény fenntartásához szükséges műtárgyak vízjogi létesítési engedélyes és kiviteli terveinek elkészítése.
A fürdő elfolyóvizeit egy pihentető és ülepítő rekreációs célzatú tóba vezetnék.
Az ajánlatokat 2023. március 6-ig várják.
A Horváth Építőmester kivitelezésében bővülő étterem megőrzi újbudai hangulatát és platánfáit, viszont közel kétszer annyi vendéget tud fogadni majd a jövő év elejétől, mint korábban.
Már hét helyszínen várja az érdeklődőket a Work in Progress, a veszprémi vár felújítás közbeni, átmeneti állapotát bemutató tárlat.