A Barlangfürdő szomszédságában található miskolctapolcai őspark régen várt fejlesztést kapott.
Csaknem 960 millió forintból újult meg a miskolctapolcai őspark - tájékoztattatott Miskolc önkormányzata az csütörtökön. A kivitelezést a közbeszerzési adatok szerint a FEDRID Építőipari Kft. végezte.
A közlemény szerint megújult a Barlangfürdő szomszédságában lévő park, a sétaútvonalak, a közművek és a közvilágítás, valamint mintegy 30 ezer növényt ültettek el a területen. Emellett miniatűr bronzszobrokat és fa játékszobrokat helyeztek ki.
A beruházás alatt a mókusszobrokat megőrizve felújították a park hídjait és megépült három kisebb és három nagyobb pavilon, melyek árusító- és szolgáltatóhelyként működnek majd - közölték.
Csaknem 2500 köbméternyi iszaptól szabadították meg a csónakázó tavat, ahol két új csónak és három új vízibicikli várja a látogatókat. A tó iszapmentesítésére azért volt szükség, mert az iszapréteg vastagsága helyenként a 80-100 centimétert is elérte.
Mint írták, a területen évtizedek óta nem voltak komolyabb fejlesztések a tavalyi évig, amikor komplex rekonstrukciós munkák kezdődtek el. Bár a munkálatok most fejeződtek be, a felújított területre már "félkész" állapotban is nagy volt az érdeklődés - tették hozzá.
Jellemzően hő- és vízszigeteléssel, nyílászáró-, illetve kazáncserékkel, légtechnikai, hőszivattyús vagy napelemes rendszer kiépítésével tették korszerűbbé az intézményt.
Letették a térség egyik meghatározó beruházásának alapkövét.