Rekordgyorsasággal építették fel Budapest egy kis társasházának szerkezetét Leier előregyártott elemek segítségével.
„Budapest III. kerületében, a Nimród utcában épült háromemeletes, négylakásos társasházba lényegében minden előregyártott elemünk beépült”
– tudtuk meg Takács Gábortól, a Leier Hungária Kft. előregyártott vasbeton szerkezetek üzletágának vezetőjétől. A megszokott építési módoktól eltérően ugyanis már az alapozásánál is előregyártott elemeket használtak a kivitelező S&S Wood 95 Kft. munkatársai: az épület monolitikus talpgerendáit Leier kéregfalakkal váltották ki.
Ma már nem csak szabályos kubus építhető előregyártott elemekkel. Jó példa erre a társasház tetőterének vasbeton, úgynevezett koporsófödém-szerkezete is. Ennek tagolt geometriája előregyártással is megvalósítható volt: a függőleges és ferde szerkezetek Leier kéregfalból, a födém pedig (a 2022-es Construma-díjas) klímafödémből épült. A tetőtéri szerkezeteknél, a különleges formájú nyílászárók miatt szükség volt továbbá négy egyedi, ferde elhelyezésű előregyártott gerendára is.
Nem véletlen, hogy a beruházó már a harmadik projektjét építteti fel a Leier előregyártott termékeivel, hiszen gyorsan, kevés utómunkával (nincs szükség vakolásra, utólagos vésésre, mert kedvezőbb a végleges felületi kialakítás), kiszámíthatóan és tisztán lehetséges e termékekkel építkezni.
„Fontos persze az is, hogy megoldásaink az élőmunka-igényt is jelentősen csökkentik: a S&S Wood 95 Kft. kis létszámmal, átlagosan öt fővel építi az ingatlanokat, ez pedig az előregyártás miatt lehetséges”
– emelte ki Radnai Gábor termékmenedzser, akitől megtudhattuk: az épület kútalapokra épült, amelyeket Leier kéregfalból kialakított talpgerendák kötnek össze – ez egyben az épület lábazata is. E megoldás kiemelt előnye, hogy használatával nincs szükség a helyszínen zsaluzat készítésére vagy betonacél armatúra szerelésére, hiszen ezeket már tartalmazza a Leier félmonolitikus szerkezete.
Leier kéregfalból készült az épület teljes falszerkezete (a tartófalak és a hanggátló falak egyaránt), a megrendelő igényei szerint pedig az elektromos szerelvények már a gyárban bekerültek a falelemekbe. A klímafödém is mennyezeti hűtő-fűtő csövezéssel, elektromos szerelvények beépítésével került ki a helyszínre csakúgy, mint az emeleti koporsófödém, amely szintén hűtő-fűtő körökkel ellátott.
Jelentősen gyorsította a kivitelezést a Schöck Tronsole rendszerrel ellátott, előregyártott pihenőkaros lépcsők és Leier mesterpanelból készült, Schöck iskorb hőhídmegszakító elemekkel támogatott erkélylemezek használata is. Így lehetségessé vált a szinte hulladékmentes és kiemelten gyors építés, hiszen a projekt első szállítására 2023 június 19-én, az utolsóra pedig augusztus 22-én került sor. Ekkor építették be a Leier által gyártott, egyedi, vasbeton szerkezetű timpanonelemeket az épület két végére.
„Jelenleg kertészeti munkák folynak, az épület teljesen elkészült”
– összegezte a munkákat Radnai Gábor termékmenedzser. E kis társasház felépülte pedig jól mutatja az építkezések jövőjét is: az előregyártás ugyanis ma már nem a múlt próbálkozásainak, hanem a jövő megoldásainak bizonyítéka.
Mindössze kilenc hónap alatt építette fel az 5300 négyzetméteres gyártócsarnokot a Weinberg.
A Dunakeszi Diáknegyed részeként megépült uszodát előcsarnokkal, illetve egy 33 méteres úszómedencével alakította ki a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. és a LATEREX Építő Zrt. konzorciuma.