A Market-csoport által épített és üzemeltetett prémium irodaházban 950 négyzetmétert bérel a cég.
A fővárosi II. kerületben 2023 végén építették fel és 2024-ben adták át két részletben a BEM Centerből és az ötcsillagos Klimpton Hotelből álló komplexumot.
Az épületegyüttest az egykori Radetzky-laktanya újjáépítésével, a 19. századi épület homlokzatának megtartása mellett kivitelezte a Market Építő Zrt. a Market Asset Management Zrt. beruházásában és együttműködésével, mint ahogy arról lapunk is beszámolt az építkezést végigkövetve.
Most a magyar építőipari és ingatlanbefektető cégcsoport Facebook-oldalán hívták fel a figyelmet, hogy a magyar McDonald’s étteremhálózatot üzemeltető cég is a BEM Center irodaházat választotta hazai központja helyszínének.
A McDonald’s hazai csapata már az új, 950 négyzetméteres központi irodájában dolgozik a BEM Centerben – írják, majd hozzáteszik: a helyszínen indusztriális beton és üveg felületek, valamint az ikonikus „arany ívek” logó és sültkrumpli motívum köszöntötte a kollégákat.
Az már a posztban hivatkozott, a lakáskultura.hu-n megjelent anyagból, illetve fotókból derül ki, hogy az irodát az indusztriális stílusú beton és üveg felületek ötvözésével hozták létre, illeszkedve az épület stílusához.
A fenntarthatósági szempontokra is jelentős figyelmet fordító helyszínen a jó közérzet jegyében egy saját belső füvesített teraszt is átadtak.
A McDonald’s munkatársai nemcsak munkaállomásokat és tárgyalókat (utóbbiakból összesen hatot) vettek birtokba a helyszínen, hanem többek között egy IT és marketing labort is. Itt több képernyőn, valamint az éttermekben is megtalálható önkiszolgáló kioszkokon tesztelhetik a kollégák a rendszerbe bekerülő új megoldásokat, a belső éttermi felületeket, kasszákat, kijelzőket, illetve a McDonald’s mobiltelefonos alkalmazásának újításait.
Értékesíti a Lindab a profil termékekkel foglalkozó üzletágát. A vállalat tájékoztatása szerint egy olyan magyar cég vásárolja meg a tetők, falpanelek és ereszcsatorna rendszerek gyártásával, raktározásával és értékesítését végző egységét, amely a ROVA-SK a.s. leányvállalata.
Közel 50 millió forintnyi értékben adományozott műszaki cikkeket az árvízkárosultaknak a Duna Group, amivel félezer ember életkörülményein javítottak.