2500 négyzetméteres üzemközpontot adtak át.
12 millió eurós (jelen középértéken mintegy 4,83 milliárd forintos) beruházás részeként épült meg Zalaegerszegen a svájci tulajdonú EuropTec Kft. új, 2500 négyzetméteres üzemcsarnoka, amelyet csütörtökön avattak fel. A projekthez a magyar állam egymilliárd forint támogatást biztosított. A fejlesztés jóvoltából 80-100 új munkahelyet is teremt a cég.
Alexander Georg Fischer, a EuropTec GmbH ügyvezetője az ünnepélyes felidézte, hogy évtizedek óta gyártanak Zalaegerszegen magas minőségű műanyag alkatrészeket, amelyeket orvostechnikai és ipari partnereknek készítenek, és a világ számos országába szállítanak. A zalai jelenlétük továbbra is fontos, számítanak rá, és további befektetéseket is terveznek ide.
Belső Gábor, a jelenleg 160 embert foglalkoztató EuropTec Kft. ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy 1991-ben, az egykori MOM-gyár szakmai alapjain indult el a zalaegerszegi vállalkozás. Utoljára 2017-ben építettek üzemcsarnokot, a mostani a fejlesztések sorában már ez a negyedik épület.
Az első nagy csomópont építésével elkezdődött Debrecen keleti városrészének eddigi legnagyobb útépítési beruházása. Több szakaszban, összesen 10 kilométer hosszú közlekedési folyosót építenek meg.
Budapest és Győr irányába is lehetővé válik a fel- és lehajtás a Biatorbágynál épülő csomópont átadása után, amely az M1-es autópálya bővítésével épül. Képeken is megmutatjuk, hol tartanak a munkálatok.