Mintegy 8 milliárd forint értékben, barnamezős beruházásban. A befektető cég tulajdonosa szintén székely.
Nemrég számoltunk be egy befejezett magyarországi vonatkozású kőzetgyapotgyár építkezésről Székelyföldön, és már érkezik is a hír egy újabb, ezeknek a jelzőknek megfelelő beruházásról. Míg a múlt heti cikkünk a Knauf Insulation új, Maros megyei dicsőszentmártoni üzeméről szólt, melyet a KÉSZ Csoport tagja, a KÉSZ Románia kivitelezett, most egy csíkszeredai gyárépítés bejelentéséről adunk hírt.
A városban működő sörüzem mellett, az egykori bányaipari vállalat telephelyén 20 millió eurós (vagyis középértéken 8 milliárd forintos) beruházással építik fel a budapesti központú Alpin Szig és Szerkezet Építőipari Kft. tulajdonában lévő romániai Mineral Insulation Kft. új kőzetgyapot gyárát.
A hírről a maszol.ro számolt be a húsvéti hosszú hétvége előtt, amit most a vg.hu szúrt ki. Korodi Attila polgármester és Orbán Zoltán, a befektető cég tulajdonos-igazgatója tartott sajtótájékoztatót. Mint a cikkből kiderül, itt elmondták: a négy éve tervezett projektre a hónap elején írták alá a szándéknyilatkozatot, amely a beruházás támogatásáról szól.
„A városháza nagyon örül annak, hogy egy olyan húsz millió eurós magánberuházás érkezik, amelynek következtében számítások szerint körülbelül 70 munkahely jön létre. Az is nagyon fontos nekünk, hogy a barnamezős beruházás egy régi, lerobbant ipari telep helyére kerül”
– mondta el Korodi Attila.
Orbán Zoltán azt hangsúlyozta: logisztikai szempontból nagyon előnyösnek találták Csíkszeredát a beruházásra, illetve kiemelte azt is, hogy piaci előnyt jelent, hogy a város az ország központi részén helyezkedik el. Hozzátette még: lövétei származásúként szerette volna valamilyen formában a helyi közösséget segíteni.
A kivitelezés idén nyáron kezdődik el és 2026 végére szeretnék elindítani a gyártást, az üzem 30 ezer tonnás gyártási kapacitással fog működni évente – közölte még a tulajdonos-igazgató.
Balatonfüred négy évszakos családi sportparkjában kerékpáros központ épül, a Széchenyi strandon felújítják a Gulyáskertet.
Újabb épületét, ezúttal a tüdőgyógyászati betegellátást végző Pulmonológiai Klinika tömbjét modernizálja a Semmelweis Egyetem.