A Magyar Építő kivitelezésében épült budapesti 100 lakásos passzívház kivívta a legnagyobb nemzetközi ingatlanszövetség, a FIABCI elismerését.
A tavalyi magyarországi díjazás után a Nemzetközi Ingatlanszövetség (FIABCI) is kitüntette a Jász utcai házat. Az Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázaton 2016. május 25-én a nemzetközi zsűri ezüst fokozatú díjjal (WORLD Silver Winner) ismerte el a XIII. kerület 2,3 milliárd forintos beruházását.
A Közép-Európában egyedülálló épület energiafogyasztási szempontból kiemelkedően úttörő beruházás, s az első nagyléptékű minősített passzívház Magyarországon. Az épület rendelkezik a Darmstadt Passivhaus Institut általi minősítéssel is.
Ahogy arról korábban is beszámoltunk, az épületbe nincs bekötve a gáz, nincsenek kazánok, kémények. A fűtést és a melegvíz-ellátást hőszivattyúk biztosítják, amelyeket 20 földhőszonda lát el. A szellőztetőrendszer állandó levegőkeringetésének köszönhetően kétóránként cserélődik a levegő, a használt levegő hőjét nagyrészt a friss levegő felfűtésére használják. A bérlők a fűtésért évente 15-20 ezer forintot fizetnek, a ház beruházása 2,3 milliárdba került.
7000 milliárd forintnyi beruházás indulhat el, többek között új zöld ipari parkokat, hálózati infrastruktúrafejlesztést és geotermiai fejlesztéssorozatot is terveznek hosszú távon. Több száz milliárd forintot szánnak lakossági programokra is.
Naperőművi portfóliója megduplázására készül egy több mint 17 millió eurós fejlesztéssel az Alteo.