A Zalaegerszeg gyorsforgalmi elérhetőségét biztosító fejlesztésben elindult egy újabb részprojekt közbeszerzése.
Kiírták a 76-os főút 48+750 és 50+200 kilométerszelvénye közötti szakaszára vonatkozó kivitelezői közbeszerzést. A nyertes feladata a kétszer két sávra történő bővítés Alsónemesapáti és Pethőhenye térségében. A TED-en megjelentek szerint a megújuló szakasz az 50+200 kilométerszelvénynél csatlakozik a már korábban megvalósított négysávosított szakaszhoz Zalaegerszeg külterületén.

Korábban megírtuk, az R76-os út az M7-est és Zalaegerszeget összekötve biztosítja a megyeszékhely gyorsforgalmi elérhetőségét. A Sármelléket délről elkerülve új nyomvonalon halad Alsónemesapátiig, onnan pedig a 76-os út kibővítésével éri el a zalai várost, a most meghirdetett projekt által. Az R76-os első két ütemét az út keleti végén kivitelezik, ezeket ebben a cikkünkben mutattuk be.

A most megjelent kiírás szerint a négysávosított új út burkolatszélessége 11,50 méter lesz, 3,50 méteres forgalmi sávokkal, középen 0,50 méteres biztonsági sávval, a széleken 2,75 méter széles padkákkal.
A nagy bevágási rézsűk elkerülése érdekében 440 méter hosszúságban hézagos cölöpfal létesül. A projekthez tartozik mindezek mellett egy közúti felüljáró és egy gyalogos aluljáró kivitelezése. A tárgyban meghatározott építési beruházás oszthatatlan szolgáltatásnak minősül.
Közvetlen kerékpáros kapcsolatok, új zöldfelületek és biztonságosabb közlekedés lesz a HE-DO munkájának eredménye.
Az M1-es autópálya bővítésével együtt átépítik és modernizálják a pihenőhelyeket is. A Concó esetében nemcsak új kamionparkolók épülnek, hanem a közelében lévő híd helyett egy új is épül, amely alatt elfér a kiszélesített főpálya és a lehajtóág is.