A 231 méteres tokaji Erzsébet-királyné híd új kerékpársávval és három nyomszéles gyalogossávval szélesedik, valamint átfogó felújítási munkálatokat hajtanak végre rajta.
Felújítják a Erzsébet királyné nevét viselő tokaji Tisza-hidat – derül ki a közbeszerzési információkból. A 38-as út részét képező, Tokaj belvárosát Rakamaz üdülőterületeivel összekötő átkelőt kiszélesítik, az egyik oldalon kerékpársávot, a másikon pedig három nyomszéles gyalogospályát alakítnak ki.
Az összesen 231 méter hosszú hidat a ezzel egy időben teljekörű felújításnak vetik alá, illetve a környező utakon a körforgalom új pályaszerkezetet kap, valamint kialakítanak egy új gyalogos átkelőt is. Emellett az érintett közvilágítási, gáz-, ivóvíz- és szennyvízvezetékeket is kiváltják, illetve átirányítják.
A beruházás során
Az átkelő története a XVI. században kezdődött el, korábban egy rév működött a területen. Az első fahidat az 1500-as években építették meg, azonban ez a három részre szakadt Magyarország korában nem volt hosszú életű és 1565-ben el is pusztult a harcok során. Ezután Mária Terézia emeltetett hidat, amely az 1848-49-es forradalomban vált használhatatlanná. Ezt követte az első vashíd, amely már viselte az Erzsébet királynő nevet. A ma látható, a Tisza és a Bodrog összefolyásánál található hidat 1961-ben vették használatba.
A HE-DO fog dolgozni a március 24-től a címben is említett fejlesztésen. A Debreceni Mélyépítő és KE-VÍZ munkájával megvalósuló Csigekerti projekt, a 354. sz. főút és 33. sz főút összekötés újabb ütemének kiépítése, valamint a Hétvezér - Budai Nagy Antal utcai csomópont kivitelezése is a hetekben indul.
A magyar oldalon jelenleg csak a villányi csomópontig halad a forgalom a Horvátország felé vezető autópályán; pár hónap múlva azonban már egészen Eszékig, illetve azon túl a horvát-bosnyák határig sztrádán lehet autózni.