A Duna Aszfalt kivitelezésében közel 9 milliárd forintból megvalósuló négysávosításnak köszönhetően az útszakasz egyben a város déli elkerülőjeként is funkcionálhat majd.
Letették az 54-es főút M5-ös autópálya és 5-ös főút közötti kapacitásbővítésének alapkövét. A négysávosítási projektet a Duna Aszfalt Kft. nyerte el még májusban, a kivitelezés nettó 8,77 milliárd forintból történik.
Mayer András, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese ismertette, hogy az útszakasz északi oldalán 7 kilométer hosszan egyesített szerviz- és kerékpárút, déli oldalán pedig 4,5 km földút létesül. Szintén a bővítés során jön létre:
Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára ismertette, hogy a hazai költségvetésből megvalósuló építkezés 2020 első felében fejeződik be. A beruházásnak köszönhetően javul a város déli iparterületének megközelíthetősége, és az út egyben déli elkerülőként is funkcionál majd.
Az alapkőletételi ünnepségen részt vett még dr. Zombor Gábor, a térség országgyűlési képviselője, Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, és Feketené Fazakas Adrienne, a Duna Aszfalt stratégiai igazgatója is.
A Határ utca és a Klapka utca összekötését idő előtt fejezte be a vállalat.
Többek közt a kéktúrázók, illetve településre érkező turisták biztonságos közlekedését is segíti, ugyanakkor a helyi lakosok életminősége is jelentősen emelkedik a pilisborosjenői beruházás által, amelynek Ófalut érintő részeit a KM Építő kivitelezi.