A HE-DO és KM Építő kivitelezésében Nógrád megyében egy újabb összekötőutat újítottak fel.
Helyreállították a Pásztóhoz tartozó Hasznos és Mátrakeresztes városrészek közötti, Galyatetőre vezető út 1,8 kilométeres szakaszát. A 175 millió forint értékű beruházás a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. munkájával valósult meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében. Ezzel az idei évre befejeződtek a TOP-os támogatásból végrehajtott útfelújítások Nógrád megyében. A fejlesztéssorozatról legutóbb a Kálló és Erdőtarcsa közötti út rekonstrukciójának befejeztekor számoltunk be (a projektet szintén a HE-DO és a KM Építő kivitelezte).
A felújított útszakaszon kétrétegű burkolatmegerősítést végeztek lokális pályaszerkezet-cserével, valamint a Galya-patak közelsége miatt a partfalat is megerősítették.
A 2408-as út szakaszának felújítása nem csak az ott élők számára jelent nagy előrelépést, hanem azért is jelentős fejlesztés, mert a 21-es főút kétszer kétsávos szakaszának elkészültével megnövekedett a forgalom Pásztó térségében, és sok turista már nem Gyöngyös, hanem Pásztó felől közelíti meg a Mátra észak-nyugati részét.
2018-ban a térségben összesen 25 kilométernyi utat újítottak meg 2,4 milliárd forint értékben – mondta el a beruházó Magyar Közút Nzrt. képviseletében Ürmössy Ákos az átadóünnepségen.
Az MKIF-nek nincs tudomása másik olyan eljárásról az M6-os autópálya üzemeltetésével kapcsolatban, ami alapján összehasonlítható lenne az ő ajánlatuk. Az előző kormány a legmagasabb szintű üzemetetésére és felújítására kért ajánlatot a résztvevőktől, a Társaság erre adott ajánlatot.
Összesen 210 helyszínen korszerűsítik az országos közúthálózatot az idei évben. A csaknem 149 milliárd forintos programban a legtöbb helyszínen nem csupán új aszfaltréteget építenek, hanem a teljes pályaszerkezetet is megerősítik.