A NIF Zrt. beruházásában országos kerékpáros úthálózat készül el, amely a Duna mentén fog haladni, a Budapest-Dunakeszi közti szakaszt a Penta kivitelezi.
A mai napon sajtótájékoztatót tartottak Dunakeszin az EuroVelo 6 kerékpáros útvonal fejlesztésének jelenlegi státuszáról, valamint a beruházás idei legfontosabb állomásairól.
A nemzetközi kerékpáros útvonal, amely Magyarországon a Duna mentén fog haladni, az Atlanti-óceántól egészen a Fekete-tengerig fut. A 2020-as év mérföldkő lesz a hálózat hazai fejlesztésében, ugyanis az idén átadásra kerülő számos új szakaszon felül rengeteg útvonal kapcsán folynak jelentős előkészületek.
Az EuroVelo 6 kerékpáros úttal egyenértékű infrastruktúra-fejlesztésre hazánkban még nem volt példa.
Az EuroVelo 6 Budapest-Dunakeszi közötti 5 kilométer hosszú kerékpárút uniós (VEKOP), valamint hazai finanszírozással valósul meg:
A sajtótájékoztatón Juhász Zoltán László, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese elmondta, hogy a Dunakeszin elkezdődő fejlesztésnél a munkaterületet márciusban adták át a kivitelező Penta Kft.-nek, és várhatóan jövő év márciusában zárulnak majd le a munkálatok. Ezt követően pedig elindul majd az egy hónapos forgalombavételi és használatba helyezési folyamat, így 2021 tavaszának közepén a kerékpározók már birtokba vehetik ezt a kerékpárutat.
A Penta jelenleg a töltésépítési és fagyréteg-építési munkálatokat végzi, ezt követően pedig elkezdik a szegély- és pályaszerkezetépítést, valamint az aszfaltozást. A beruházás során több mint 1200 köbméternyi aszfalt kerül beépítésre és 100 darab KRESZ-táblát is elhelyeznek a szakaszon a biztonságos közlekedés érdekében.
Dióssi Csaba, a település polgármestere megjegyezte, hogy a dunakesziek számára különösen fontosak a kerékpározás kínálta lehetőségek, mind a sportolást, mind pedig turisztikai szempontokat tekintve és emiatt az elmúlt 10 évben nagyon sok kerékpárút épült Dunakeszin. Hozzátette, hogy a közeljövőben megvalósuló fejlesztésben egy nagyon fontos szakasz fog elkészülni, hiszen ez a beruházás beköti Dunakeszit a nemzetközi kerékpáros életbe is, és a fővárossal is közvetlen kerékpáros kapcsolat létesül. "A dunakesziek már évtizedek óta várták ezt a beruházást, korábban is készültek már tervek és óriási öröm, hogy ez most megvalósulhat" - mondta el a polgármester.
A három sávos kerékpárút három méter széles lesz, ezért alkamas lesz előzésre is.
Tuzson Bence államtitkár beszédében szólt arról, hogy a településen nagyon sok a fiatal és fiatal család, akiknek ez a kerékpáros fejlesztés különösen kedvez, aminek köszönhetően azt is meg tudják oldani, hogy a fővárosba tekerve a délutánt a Margitszigeten töltsék. Beszédében kiemelte azt is, hogy a kerékpárút az EuroVelo 6 útvonal részeként összeköttetést jelent más országokkal és más nemzetekkel is.
Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a 21. században a bicikli és a kerékpározás térnyerése folyamatos, nem csak a világon, hanem Magyarországon is, éppen ezért egyre komolyabb kerékpáros fejlesztéseknek lehetünk tanúi.
Előreláthatóan év végén adják át az év egyik legizgalmasabb hazai útépítési projektjét, az M85-ös gyorsforgalmi út zárószakaszán épülő Bécsi-dombi alagutat. Az alagút építése során a szakemberek a Mapei vízszigetelési és fényvisszaverő bevonati rendszerét használták.
Egy új teherforgalmi átkelőhely létesítését, valamint az ehhez kapcsolódó útfejlesztéseket is tartalmazza a tervcsomag, amelyet közösen nyújt be az Európai Uniónak a két állam.