Egy több városrészt is érintő projektsorozatban vállalt el több feladatot a Délút Kft., most a Csillag téri csomópont és környéke alprojektjéről jelentkezünk képriporttal, ahol a szeptemberi tanévkezdésre várhatóan el is készülnek a munkákkal.
Jól járnak a szegediek, fejlődik a város közlekedése: az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával Újszegeden, Tarjánban, Északi városrészben, Baktóban és Új-Petőfitelepen is megújult utakat, csomópontokat adnak majd át. A Délút Kft. a városrészek közül az első háromban vállalta el a munkát, összesen mintegy 577 millió forintos költséggel.
A Délút Kft. számos elemből álló alprojekteket kivitelez, Újszegeden többek között az Erzsébet liget környékén a kerékpáros közlekedés fejlesztésre, valamint biztonságot növelő gyalogos átkelő járdaszigetek kialakítására és a buszközlekedést támogató építkezésekre is sor kerül. Tarjánban és az Északi városrészben szintén a biciklis infrastruktúra fejlesztésén is dolgoznak, amihez kapcsolódva, de nem csak annak figyelembevételével több csomópontot is átépítenek, valamint ebben a városrészben a tömegközlekedést kiszolgáló buszsávokat és buszmegállókat szintén korszerűsítik.
Az átalakuló csomópontok közül most a Csillag tériről kaptunk tájékoztatást Völgyesi Zoltántól, a Délút Kft. projektvezetőjétől, aki érdekességként kiemelte: az itt található körfogalom készült el Szegeden elsőként. A tér felújítását július 25-én kezdték el, előtte még a terelőútvonalakat jelölték ki, és megteremtették az építkezéshez szükséges feltételeket.
A fejlesztés nem csupán a térre korlátozódik, hanem az ahhoz csatlakozó útszakaszokon, a Budapesti körúton és a Lugas utcán is dolgoznak. Ennek során most a Csillag téri körforgalom burkolata, valamint a Budapesti körút és Lugas utca újul meg: az aszfalt kopóréteg cseréje mellett több helyen a teljes pályaszerkezetet is elbontják és újjáépítik.
A Lugas utcában kiszélesítik az útpályát kerékpársávval, ezért új szegélysor épül, valamint a körforgalomban a sérült szegélysorokat újrarakják és pótolják a hiányzó elemeket.
A Budapesti körúton új autóbusz sávokat alakítanak ki az útburkolat szélesítésével, új szegélysorok építésével, illetve itt is több helyen újjáépíti a pályaszerkezetet a Délút az aszfalt kopóréteg felújítása mellett.
Az útépítési feladatokkal párhuzamosan a Budapesti körúton és a Lugas utcában található a közvilágítási oszlopsorokat is áthelyezik és lecserélik.
Ezek a projektelemek várhatóan a hónap végével készülnek el, hogy az iskolakezdést már ne zavarhassa az építkezés. Ennek eléréséhez aktív együttműködésre volt szükség a szegedi önkormányzattal és a közösségi közlekedési szolgáltatókkal a Délút részéről: a csomópont lezárásának előkészítése gondos egyeztetés után történt meg.
Megszervezték az áthaladó autóbusz- és trolibuszvonalak terelőútvonalait, kijelölték az ideiglenes megállóhelyeket. Mindeközben azt is biztosították, hogy a környező lakóterületek továbbra is megfelelő színvonalon kiszolgálásra kerüljenek.
A közúti közlekedésben is jelentős változtatásokat jelentett a csomópont ideiglenes lezárása, ezért gondoskodni kellett az informatív és naprakész tájékoztatásról. Ezt a város legforgalmasabb útvonalai mentén, illetve a médiában egyaránt megtették.
Előreláthatóan év végén adják át az év egyik legizgalmasabb hazai útépítési projektjét, az M85-ös gyorsforgalmi út zárószakaszán épülő Bécsi-dombi alagutat. Az alagút építése során a szakemberek a Mapei vízszigetelési és fényvisszaverő bevonati rendszerét használták.
Egy új teherforgalmi átkelőhely létesítését, valamint az ehhez kapcsolódó útfejlesztéseket is tartalmazza a tervcsomag, amelyet közösen nyújt be az Európai Uniónak a két állam.