Több mint 350 projektekben összesen mintegy 190 milliárd forintot fordítanak útfelújításra idén.
A tervek szerint idén több mint 350 projektekben összesen mintegy 1000 kilométernyi szakasz felújítása történik meg 190 milliárd forint értékben – derült ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteki közleményéből.
2010 és 2019 között több mint 6000 kilométernyi útszakasz rendbetétele készült el, az elvégzett beruházások összértéke 755 milliárd forint volt. A Komplex Útfelújítási Programban 2016 óta mintegy 1500 kilométeren zajlottak beavatkozások. A teljes egészében hazai forrásból finanszírozott program tavaly befejeződött. A Magyar Falu Program és az uniós társfinanszírozású Terület- és Településfejlesztési Operatív Program kapcsolódó elemei mellett a közúthálózat korszerűsítése egy idén induló programban folytatódik.
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy december végén írták alá a kiemelt társadalmi igényeken alapuló közútfelújítási program végrehajtásához szükséges támogatási szerződést az országos közútkezelővel.
„A kormány több mint 157 milliárd forintot biztosít a Magyar Közút Nonprofit Zrt. számára közel 590 kilométernyi útszakasz rendbetételéhez 2022-ig”
− mondta el a politikus.
A közleményből kiderül, hogy az ITM által támogatott fő- és mellékúti korszerűsítések közül a program első két évében a leghosszabb egybefüggő szakaszként a Kecskemét-Dunaföldvár összeköttetés burkolata újul meg összesen közel 46 kilométeren, ebből már idén elkészül három csomópont körforgalommá alakítása az 52-es főúton.
A 2021-ben befejeződő projektek közül kiemelték a Törökszentmiklós-Mezőberény (20,2 kilométer), a Derekegyháza-Székkutas (19,7 km) és a Gyöngyös-Eger (15,1 km) kapcsolatok egyes szakaszait.
A forrásbiztosításnak köszönhetően − többek között − jövőre fél kilométeren zajárnyékoló fal is épül az M0 autóút mellett Pécel térségében.
Az útfelújítások másik forrását a Magyar Falu Program következő része képezi. Ennek keretében közel 250 projektben összesen több mint 550 kilométeren válik lehetővé a kistelepülési utak rendbetétele mintegy 90 milliárd forint értékben. 2021-ben a kivitelezők közel 300 kilométeren érhetnek a hazai forrásból finanszírozott 42 milliárd forint értékű munkálatok végére.
Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte:
„2021 rekordév lehet számunkra az elindított projektek számában, a felújítandó szakaszok hosszában és a beruházásokra fordított összegben is”
A tervezett beruházások megvalósításával több százezer autós közlekedhet korszerű és biztonságos utakon, a felújításoknak köszönhetően pedig a felszabaduló üzemeltetési és fenntartási forrásokat más szakaszok javítási munkáiban hasznosíthatják.
A Duna Group kivitelezésében épülő új csomópont az M44-es, az M5-ös, az 5-ös és a leendő M8-as találkozásánál jön létre.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.