A tartósabb javítások és a teljes körű felújítási munkák a téli szezon után, várhatóan márciusban indulnak el.
Az elmúlt tíz évben mintegy hatezer kilométernyi országos közút újult meg, idén pedig ezer kilométernyi felújítása indulhat el, döntő többségében hazai forrásokból - tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Az elmúlt időszak rendkívül csapadékos, változékony és szélsőséges időjárása, a fagyási és olvadási ciklusok gyakori váltakozása miatt az országos közutakon is sok burkolathiba alakult ki.
A közlemény szerint ugyanezek a körülmények hátráltatták a javításokat, hiszen az elmúlt hetekben sokhelyütt a hóeltakarításra és síkosságmentesítésre koncentrált a cég. Fontosnak tartották megjegyezni, hogy a téli hónapokban is tartósan száraz és nulla fok feletti időjárás szükséges bizonyos munkákhoz.
A beavatkozások első körben a gyorsforgalmi utakon, majd a fő-, végül a mellék- és bekötőutakon zajlanak, előzetes ütemtervek alapján
– szerepel a közleményben.
A tartósabb "meleg aszfaltos" javítások és a teljes körű felújítási munkák a téli szezon után, várhatóan márciusban indulnak el. Közölték azt is, hogy idén a
tervek szerint több mint 143 ezer tonna aszfalt felhasználásával végeznek lokális javításokat a Magyar Közút mérnökségei a 32 ezer kilométeres országos hálózat érintett részein.
A lokális és teljes körű felújítási munkák mellett a Magyar Falu Program keretein belül nagyfelületű javításokat is végeznek majd - olvasható a közleményben.
A már jelen lévő cégek mellé újabb vállalkozások betelepülése előtt nyithatja meg az utat Ajka a Főnix Ipari Park komplex infrastruktúra-fejlesztésének újabb ütemével. A város megbízásából a STRABAG többek között nagy teherbírású úthálózatot, az ipari tevékenységhez méretezett ivóvíz- és szennyvízvezetéket épít.
Hatalmas kapacitást mozgat a román UMB és a bosnyák EuroAsfalt konzorciuma, hogy sikerüljön tavasszal átadni a „medvealagutakat”.