Ajánlati felhívást tett közzé a NIF a már korábban megkezdett, megyeszékhely megközelítését elősegítő beruházás folytatására.
Tavaly augusztusban írtunk a 471-es főút Debrecen és Hajdúsámson közötti korszerűsített szakaszának átadásáról. A főút 2x2 sávossá bővítésével Mátészalka irányából gyorsabban elérhető a megyeszékhely. A fejlesztés a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában a Ke-Víz 21 Zrt. és a Zemplénkő Kft. közös munkájával készült el.
A NIF az uniós közbeszerzési közlönyben most kihirdette az útszakaszhoz kapcsolódó következő ütem kivitelezésére vonatkozó ajánlati felhívást, amely Debrecen belterületére vonatkozik. A kiírás szerint a nyertes ajánlattevő feladata az engedélyezési tervek és útépítési engedély alapján a kiviteli tervdokumentáció elkészítése és a kivitelezés megvalósítása.
A beruházás során:
A fejlesztésnek köszönhetően a már korábban átadott Debrecen és Hajdúsámson közötti korszerűsített szakaszhoz kapcsolódva biztonságosabbá és gyorsabbá válik Debrecen közúti megközelítése északkeleti irányból. Az ajánlatokat 2021. május 28-ig várják.
Többek között megújul az út- és járdaburkolat, valamint a közvilágítás is és további infrastruktúra fejlesztésekre is sor kerül.
A legfontosabb projektelemeket maradéktalanul meg tudta valósítani a kivitelező Duna Aszfalt.