A jelentősen terhelt 74-es főutat váltja ki a fejlesztés, miután az M9-es végül nem érinti Nagykanizsát, csak Zalaegerszeget.
A Zalaegerszeget és Nagykanizsát összekötő kétszer kétsávos gyorsforgalmi út építéséről egyeztetett a két város polgármestere - derült ki az MTI híréből.
Az eseményen elhangzott, a Zalaegerszeget és Nagykanizsát összekötő gyorsforgalmi út új nyomvonal kiépítését jelenti majd. Jelenleg a tervezés közbeszerzési kiírását készítik elő.
A két várost jelenleg a kétsávos 74-es főút kapcsolja össze. Ahogy azt korábban is jeleztük, fejlesztést egy kormányhatározattal vették tervbe. A beruházást az indokolja, hogy a tervek szerint az M9-es gyorsforgalmi út nem érinti majd Nagykanizsát, miután a nyomvonala a Zalaegerszeg és az M7-es autópálya között a leendő M76-os úttal lesz azonos.
A sajtóeseményen Cseresnyés Péter, országgyűlési képviselője elmondta, a 74-es főúton most jelentős a teherforgalom, és a nyári szezonban nagyon sok az átutazó külföldi turista. "Az út melletti települések élhetőbbé válhatnak, ha a járművek elkerülik őket" - tette hozzá a politikus.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere hangsúlyozta: a két város külön-külön kevés ahhoz, hogy felvegye a versenyt más magyarországi vagy külföldi régiókkal, csak szoros szövetségben érhetnek el sikereket.
Balogh László, Nagykanizsa polgármestere szintén azt emelte ki, hogy Észak- és Dél-Zala - a két város mintegy 110 ezer lakosával - csak együtt lehet sikeres.
Szintén a térséget erősíti majd a Körmend és Zalaegerszeg között tervezett kétszer kétsávos, 28 kilométeres gyorsforgalmi út. Ez a közlekedési folyosó a Körmendig meghosszabbodó M86-os, valamint az M7-es és Zalaegerszeg között épülő M76-ost köt majd össze.
A négysávos út projektje már el is kezdődött: jelenleg a tervezés zajlik a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt., a Pannonway Építő Kft. és az UNITEF'83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. munkája által.
Centiméteres pontossággal emelték be az 56 méteres nyílásközű híd első elemét.
Több mint 6,7 kilométernyi kerékpárút készülhet el a Zala Kétkeréken program keretében. Kiválasztották a kivitelezőt, elkezdődhetnek a munkálatok Csapi, Kisrécse, Zalasárszeg és Galambok térségében.