A Duna Aszfalt négy hónap alatt végzi el a munkát.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 1,651 milliárd forintból megújul a 8126-os számú főút Csákvár és Felcsút közötti 11,7 kilométeres szakasza – jelentették be szerdán, a munkaterület átadása alkalmából. A beruházást a Duna Aszfalt Zrt. végzi, a cég Fejér megye egyik legforgalmasabb útszakaszán dolgozik, mely 1978-ban készült el és azóta a burkolatát nem újították fel. A most induló fejlesztést várhatóan 120 nap alatt fejezik be.
A beruházás keretében a két település között fekvő Vértesboglár Csákvár felőli végén forgalomcsillapító sziget létesül, Bodmérnál új gyalogátkelőhelyet építenek és az útszakasz mellett lévő mindhárom buszmegállópár megújul a hozzá kapcsolódó közvilágításokkal együtt.
Sztányi István vértesboglári polgármester örömét fejezte ki a beruházás megkezdése kapcsán, mivel elmondása szerint hatalmas forgalom van a települést átszelő főúton.
Mint fogalmazott, "szívesen veszik a munkálatokkal járó kellemetlenségeket, mert az magával hozza a biztonságosabb közlekedést".
Molnár István a Magyar Közút Fejér megyei igazgatója emlékeztetett arra, hogy a Söréd-Csákvár-Bicske út első szakasza Söréd és a zámolyi körforgalom között 2019-ben, míg onnantól a Csákvár központjáig tartó szakasz tavaly újult meg. A most induló harmadik szakasz azt jelenti, hogy teljes hosszában megújul a 8126-os út mintegy 31,5 kilométeren.
Az átlagosan naponta mintegy négyezer járművel terhelt útszakasz nyomvályús felső rétegét lemarják, majd hat centiméteres kötőréteggel és négy centiméteres kopóréteggel erősítik meg. Felújítják a vízelvezető árkokat, illetve Vértesbogláron a gyalogátkelőhelyhez sárga villogót telepítenek.
Összesen 14,1 kilométernyi 2x1 sávos pálya kivitelezési dokumentációjának elkészítésére írtak ki feltételes közbeszerzést.
Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között több mint 20 kilométer hosszan, négy új hidat is építettek.