Átadták a forgalomnak az M44-es Duna Aszfalt kivitelezésében megszülető Tiszakürt − Lakitelek szakaszát.
Szerdán átadták az M44 gyorsforgalmi út Lakitelek − Tiszakürt szakaszát. Az átadó helyszíne a szakasz leglátványosabb műtárgya, az új tiszaugi Tisza-híd volt. Legutóbb szeptemberben számoltunk be az út építéséről, amikor forgalomba helyezték a Lakitelek és Tiszakürt közötti utolsó, 3,2 kilométeres részt.
Az M44-es Lakitelek és Tiszakürt közötti, 10 kilométer hosszú, 2 x 2 sávos szakasza a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében valósult meg nettó 51,3 milliárd forint értékben. A végleges kiviteli terveket a Duna Aszfalt megbízásából az UTIBER Cégcsoport készítette 2018-2021 között. A tervezői feladatokat teljeskörűen az UTIBER Kft. látta el.
A szakasz újabb jelentős lépés Békéscsaba gyorsforgalmi úthálózatba történő becsatlakozásának, mely erősíti a régió versenyképességét, illetve biztonságosabbá, gyorsabbá teszi Békés, ill. Jász- Nagykun- Szolnok megye déli részének megközelítését. A Lakitelek és Tiszakürt közötti szakasz átadásával Bács-Kiskun megyétől a Viharsarokig már közel 90 kilométer készült el az M44-ből.
A szakaszon található tiszaugi Tisza-híd tervezését az A-Híd Zrt. alvállalkozásában, illetve a Pannon 2010 Zrt. generáltervezésének részeként az UTIBER Kft. megbízásából az UVATERV Zrt. végezte.
A híd hazánk negyedik négysávos közúti Tisza-hídja, teljes hossza 556 méter, ebből a mederhíd hossza 307 méter, középső támaszköze 152 méter. Az ellipszis kapuzat miatt a híd szerkezete Európában egyedülálló.
A beruházás részeként több különszintű csomópont létesült. Tiszakürttől Lakitelek irányába haladva az első a 4515. jelű Tiszakürt − Tiszainoka összekötő úti korrekcióval alkotott különszintű csomópont, ezen keresztül biztosított a 44-es főút és az M44 gyorsforgalmi út kapcsolata is.
A második különszintű csomópont a 4625 jelű útnál található, Lakiteleknél. E csomópont része egy közel 110 méter hosszú négynyílású felüljáró, amely áthidalja a Szolnok − Kiskunfélegyháza vasútvonalat. A csomópontnál új mérnökségi telep is épült.
A projekt részét képezi a 4625. jelű Szolnok − Kiskunfélegyháza összekötő út M44 és 44-es főút közötti 1,5 kilométer hosszú szakaszának megerősítése, párhuzamos kerékpárút kialakításával. Az M44 folytatásának átadásáig itt vezetik vissza az autóút forgalmát a 44-es főútra. A biztonságos közlekedés érdekében a 4625. jelű út és a 44-es főút kereszteződése vasúti közlekedéssel összehangolt jelzőlámpás osztályozós csomóponttá épült át.
Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az átadó eseményen elmondta: a fejlesztéssel az M44-es három megyét kapcsol össze, hiszen Békés és Jász-Nagykun-Szolnok után benyúlik már Bács-Kiskun megyébe is. Hangsúlyozta: a kényelmes, gyors és biztonságos elérés feltételeinek megteremtésén dolgoznak az ország minden részében, így az M44-es megvalósítását teljes egészében hazai forrásból, a magyar költségvetésből finanszírozzák.
A gyorsforgalmi út 125 kilométer hosszúságú főpályáját, és a mintegy 50 kilométernyi kapcsolódó közutat csaknem 400 milliárd forintból építik meg 2025-re
- tette hozzá az államtitkár.
Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, Bács- Kiskun megye 4. sz. választókerület országgyűlési képviselője elmondta: „Az új Tiszaugi- híd igazán szemet gyönyörködtető látvány. A híd avatása egy új korszak nyitánya lesz a környéken élők számára, hiszen közelebb kerül a főváros, élénkül a gazdaság, biztonságosabb lesz a közlekedés, élhetőbbek azok a településeke, melyen korábban áthaladt a forgalom. A híd és az M44 gyorsforgalmi út sok milliárdja egy biztos befektetés a térség jövőjébe.”
Juhász Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) útfejlesztési igazgató-helyettese elmondta: az M44-es építése hosszas előkészítés után 2016-ban kezdődhetett el. A Tisza-hidat a 2018 nyarán megkezdett Lakitelek és Tiszakürt közötti 10 kilométeres részszakasz ékkövének nevezte. Az igazgató-helyettes hangsúlyozta: bízik benne, hogy a Szentkirálytól Kecskemétig tartó 32 kilométeres szakasz munkálatait, amellyel az M44 teljessé válhat, a jövő év elején el tudják kezdeni.
Az M5 autópályától, Kecskemét térségétől Békéscsabáig tartó több mint 120 kilométeres gyorsforgalmi útból 2019-ben elkészült a Tiszakürt és Kondoros közötti (61 kilométer), 2020-ban pedig a Kondoros és Békéscsaba (17,6 kilométer) közötti szakasz.
A még megvalósítandó Kecskemét és Tiszakürt közötti rész (l. lenti térképen) 3 ütemben épül meg:
A M44 gyorsforgalmi út Nagykőrös – Szentkirály – Lakitelek − Tiszakürt mintegy 31 kilométer hosszú szakasza az UTIBER cégcsoport generáltervezésében készült el. A társaság az előzetes vizsgálati dokumentációt 2007-ben készítette el, majd 2011-ben elkészült a szakasz környezeti hatástanulmánya. A környezetvédelmi engedély 2018-ban nyerte el végleges tartalmát.
Ezt követően az UTIBER cégcsoport 2017-ben a NIF Zrt. megbízásából elkészítette az M44 autóút Nagykőrös − Tiszakürt szakaszának engedélyezési, kiviteli és tender terveit. A most átadásra került Lakitelek − Tiszakürt szakasz végleges kiviteli terveit a Duna Aszfalt megbízásából az UTIBER Cégcsoport készítette 2018-2021 között. A tervezői feladatokat teljeskörűen az UTIBER Kft. látta el.
A Duna Group kivitelezésében épülő új csomópont az M44-es, az M5-ös, az 5-ös és a leendő M8-as találkozásánál jön létre.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.