Összesen mintegy 13 kilométeres főút jön létre, amelyből 3 kilométer lesz négysávos.
A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kihirdette a Győr északnyugati elkerülőjére kiírt tervezői közbeszerzés végeredményét.
A 2018-ban a Hódút Kft. és a Strabag Általános Építő Kft. által befejezett 813-as főút folytatásaként épülő utat a Pannonway Építő Kft., UNITEF'83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. készíti elő nettó 749 millió forintos szerződéses érték mellett.
A nyertesek feladata az engedélyezési terveinek elkészítése, a szükséges engedélyek megszerzése és a kiviteli terv elkészítése.
A közbeszerzés adatai szerint a 813-as főutat egészen az M1-es autópályáig hosszabbítják meg: összesen mintegy 13 km hosszú, egybefüggő elkerülő út épül. Ezen belül hozzávetőleg 10 km kétsávos, illetve 3 km négysávos út jön létre.
Az új nyomvonal a 14-es főút és a 813-as főút meglevő csomópontjából indul négysávon, és mintegy 1 km-en át négysávos. Ezután a vámosszabadi elkerülő úti elválási csomóponttól kétsávon folytatódik tovább kb. 9,6 km hosszon. A főúti paraméterekkel megtervezendő út Győrújfalu és Győrzámoly települések között haladva éri el a 1401-es utat, melyet különszinten keresztez.
A Mosoni-Duna és a Rábca folyókon átívelő hidakat követően az út négysávos kialakítással éri el az 1-es főútnál létesülpő különszintű csomópontot.
Tanulmánytervi szinten a feszített vasbeton felszerkezetű Mosoni-Duna híd összesen 355 m felszerkezeti hosszal került megtervezésre.
A tervezési szakasz az M1 autópálya - 85. számú főút meglevő körforgalmú csomópontjaiban ér véget.
Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszát. Ezáltal teljessé vált a gyorsforgalmi út Bukarest és a román fővárostól 250 kilométernyire található - Egyedhalma (Adjud) között.
December közepén forgalomba helyezték a csehországi D1 autópálya utolsó, Říkovice és Přerov közötti szakaszát, amelyet a STRABAG Česko kivitelezett, döntő részben uniós forrásból.