A négysávos út létrehozatalához már az építési engedély és a kisajátítási tervek is rendelkezésre állnak.
Megjelent az ajánlati felhívás a Keszthely gyorsforgalmi elérhetőségét megteremtő projektre. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában az M7-es autópályát és Zalaegerszeget összekötő M76-oshoz kapcsolódva épül ki Keszthely bekötése, amelynek legutóbb a Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta közötti szakasza készült el a Strabag kivitelezésében.
A négysávos főúti bekötés 71-es bővítésével jön létre: a 108+147-es, illetve a 110+935,37-es kilométerszelvények között vagyis 2,8 kilométeren négysávosítják a a városba vezető főutat.
A projektben a 71-es, a 75-ös főutak és a 7348-as út körforgalmi csomópontját turbó körforgalommá építik át. Mindezeken túl a 71-es főút meg is újul a 112+961,5-ös és a 116+108-as kilométerszelvény között.
A hirdetményből az is kiderül, hogy az építési engedély a tárgyi szakaszra rendelkezésre áll. A kettős záradékkal ellátott kisajátítási tervek rendelkezésre állnak.
A beruházásban emellett a Balatoni Bringakör keszthelyi szakaszán fejlesztik a kerékpárforgalmi létesítményeket. Ennek során az önálló kerékpárúti szakaszok burkolatszélességét 3,3 m-re építik ki, valamint a Csóka-kő-patak felett a meglévő híd helyett új hidat építenk.
A romániai Bihar megyében 8-9 millió euró értékű beruházás lezárultával adnak majd át 139 kilométer hosszú biciklis útvonalat, keresik a kivitelezőket.
Az 57-es főút teljes szakasza gyorsforgalmi útként fog működni az M6-os autópálya és az 51-es főút között. A mohácsi Duna-hídhoz kapcsolódó útfejlesztés új elemmel bővült.