A több mint 150 éves átkelő felújításához kapcsolódó feladatot az A-Híd Zrt. a híd felújításának részeként vállalta el.
Helyreállították a Clark Ádám téri körforgalmat: november 26-án, szombaton elkészült az aszfalt kopóréteg, másnap pedig felfestették a forgalomtechnikai jeleket is a szakemberek – derül ki a beruházó Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményéből. Ezzel befejeződtek a budai oldalon a legutóbbi két hétvégére időzített jelentős útépítési munkák (ezekről november 21-én is beszámoltunk). Eközben a Lánchíd korszerűsítése továbbra is az ütemtervnek megfelelően halad – mindkét feladatot, egy projekt két részeként, az A-Híd Zrt. adja át.
A Lánchíd felújításához kapcsolódva a tavaly májusban ideiglenesen kialakított Clark Ádám téri körforgalom aszfaltját a 2022. november 19–20-i hétvégén marták fel, és helyreállították a korábbról ismert „nagy” körforgalom nyomvonalát.
A november 26–27. az aszfaltozáson, valamint a burkolati jelek felfestésén túl megépült a forgalomelválasztó szigetek többsége és azok szegélye is. A virágágyásba már bekerült a növényzet visszatelepítéséhez szükséges humusz. A következő hetekben a forgalom fenntartásával befejezik a tér még hátralévő kisebb építési munkáit, és még december közepe előtt visszatelepítik a téli időjárásnak megfelelő növényzetet, illetve füvesítenek a tér közepén.
A Lánchíd felújítása továbbra is az ütemtervnek megfelelően halad:




































A fejlesztés jelentőségét az adja, hogy a Vértesi úti szintbeni vasúti átjáró kiváltása mellett a 4-es főút új csomóponttal, gyalogos- és kerékpáros kapcsolatokkal, valamint későbbi sávbővítésre is alkalmas útkapcsolatokkal válhat rendezettebbé.
Az M6-os autópálya és a Duna között fekvő település iparterületének fejlesztésével kapcsolatban most a belterületi utak kerültek fókuszba.