A Margitszigetre vezető, folyamatosan nagy forgalmat lebonyolító kerékpárúton lecserélik a tönkrement burkolatot.
Új bevonatot kap a Margit hídi kerékpárút, és felfrissülnek az útburkolati jelek – derült ki a BKK közleményéből. A Margitszigethez közelebb eső oldalon található, a járdával közös területen vezetett kerékpárút rekonstrukciója két ütemben valósul meg. Július 8-tól augusztus 4-ig a Szigeti bejáró és a budai hídfő közötti szakasz, majd ezt követően a pesti hídfő és szigeti bejáró közötti szakasz újulhat meg.
A kerékpárút átépítése során eltávolítják a tönkrement bevonatot, majd a megfelelően előkészített, szemcseszórt alapfelületre érdesített felületű, só ellen védő, piros színű új burkolatot fektetnek. Továbbá újrafestik az útburkolati jeleket és a kerékpáros piktogramokat, valamint kicserélik a kerékpárút és a gyalogjárda közötti taktilis útburkolati jelet.
A felújítás idején a kerékpárral és gyalog közlekedők ideiglenesen a közúti útpálya külső forgalmi sávjában kialakított kerékpárúton, illetve a járdán haladhatnak.
A munkák során a Buda felé vezető oldalon a külső sávot lezárják a gépjárművek elől, mert ott ideiglenes jelleggel kerékpársávot, illetve gyalogos részt alakítanak ki. Ebben az időszakban Pestről Buda felé csak egy forgalmi sáv áll a gépjárművek rendelkezésére a hídon, így a Szent István körúton és a Pozsonyi úti felhajtón időszakosan jelentősebb torlódások alakulhatnak ki a Margit híd irányába.
A közösségi közlekedés segítése érdekében a Szent István körút Tátra utcai kereszteződésétől a Margit hídi munkaterület kezdetéig ideiglenes autóbuszsáv lesz kijelölve a szélső forgalmi sávban, amelyet a Pozsonyi útig a kerékpárosok is használhatnak. A munkavégzés időtartama alatt a Pozsonyi út felől is csak egy sávon lehet a Margit hídra felhajtani.
A Duna Group kivitelezésében épülő új csomópont az M44-es, az M5-ös, az 5-ös és a leendő M8-as találkozásánál jön létre.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.