A 37-es főút több mint 12 km-es szakaszának megújítása fontos eleme a Tokaji borvidék turisztikai fellendítésének.
Nemcsak a helyiek közlekedését teszi komfortosabbá, hanem a Tokaji borvidék turisztikai megközelítését is könnyebbé teszi a 37-es főút újabb fejlesztése. A beruházás a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács által kidolgozott program egyik fontos eleme. Az összetett fejlesztési terv célja, hogy a Tokaj-Zemplén térség az ország harmadik legvonzóbb turisztikai régiójává váljon Budapest és a Balaton után. Ennek feltétele, hogy biztonságos és jó minőségű utakon lehessen megközelíteni a borvidéket.
Lapunk folyamatosan nyomon követi a térség fejlődését: egy másik programban 2021-ben a HE-DO kivitelezésében a 37-es és a 38-as főút kereszteződése épült át körforgalommá, valamint 2023-ban a Duna Aszfalt Zrt. munkájával négysávosra bővült a 37-es főút Gesztely és Szerencs között.
Most a 37-es főút 12,66 kilométeres szakaszán újul meg a burkolat Bodrogolaszi közigazgatási határától az erdőbényei leágazásig (Szegilong határáig). A projekt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, a HE-DO kivitelezésében valósul meg. A Magyar Közút lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a munkaterületet 2024. augusztus 21-én adták át a kivitelezőnek.
A 37-es főút érintett szakaszának felújítása során a burkolatmarást követően helyenként profiljavító réteget építenek be, majd a meglévő pályaszerkezet teherbírásától függően egy és két rétegű aszfaltmegerősítés történik. A felújítás során árok- és padkarendezés is megvalósul. A nemesített padkát felújítják, valamint kicserélik a szélességjelző oszlopokat és valamennyi KRESZ táblát.
A feladat része a cserje- és fairtás, mely során 270 db túlkoros fa kivágása is megtörténik. A felújítással érintett útszakasz a Bodrog közelében halad, több kis patakot szel át. A munkálatok emiatt összesen 9 hidat érintenek: ebből négy műtárgyat felújítanak, a többi öt hídon pedig burkolatfelújítás történik.
Wáberer György, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács társelnöke lapunknak elmondta:
„A tervek szerint tovább folytatódik az úthálózat rendbetétele. Ha a szóban forgó felújítás megtörténik, a 37-es főútnak már csak a Mád és Erdőbénye közötti 11 kilométeres szakaszát kell rendbe tenni – reméljük, hogy a közeljövőben ez is megvalósulhat. Azt szeretnénk elérni, hogy a Budapestről érkezők biztonságos és jó minőségű úton közelíthessék meg a Tokaji borvidéket, vagy a zempléni térséget, hiszen ezzel erősödik a régió turisztikai vonzereje.”
Hozzátette: a térség fejlesztése egy helyzetelemzéssel, majd egy stratégia felállításával kezdődött. Az erre kidolgozott operatív program 2030-ig határozza meg azokat a fejlesztési irányokat, amelyek mentén a térség a közeljövőben halad. A programot tavaly a magyar kormány is elfogadta.
„Az a feladatunk, hogy összehangoljuk és egyirányba tereljük azokat a fejlesztéseket és forrásokat, amelyek a térségbe érkeznek, hogy ezek koherens, egymásra épülő programként valósuljanak meg” – zárta gondolatait a társelnök.
A zalai tesztpályához hasonló legközelebbi létesítmény Észak-Németországban található, de miután elkészül az oválpálya, Zalaegerszegen kínálják majd a kontinensen a legszélesebb tesztelési lehetőségeket a megrendelőknek.
Babarcnál új üzemi forduló épül.