A Gyöngyösi járásban fekvő Ludas belterületén válik zökkenőmentesebbé a közlekedés az útfejlesztésekkel. A település két jelentős útjának felújításán kívül, aszfaltburkolatot kap egy olyan utca is, amelyet eddig zúzott kő borított.
A nyár folyamán kezdte el Heves vármegyében a 700 lelket számláló Ludason a HE-DO uniós és magyar állami források felhasználásával az utak és a vízelvezetők felújítását. A kivitelező cég szakemberei elsőként a Kossuth Lajos és József Attila utcákon végezték el az alapvető munkálatokat. Az utóbbi években ezek az utcák különösen rossz állapotba kerültek: a földárkok eliszapolódtak, a padkák felhíztak, és az útalap is tönkrement – olvasható a beszámolóban, amelyet a HE-DO osztott meg honlapján.
A munkálatok során először az eliszapolódott földárkokat tisztították meg, majd a padkákat lenyesték és a tönkrement útalapot kicserélték. A Kossuth Lajos utcában Ckt típusú útalapot alakítottak ki, amelyre két réteg aszfaltburkolat került.
A József Attila utcában a meglévő aszfaltburkolatot kiegyenlítő és kopórétegekkel látták el. Az új padkák kiépítése után az utcák teljes szélességében újra elérhetővé váltak a közlekedők számára.
A beruházás eredményeként, a felújított Kossuth Lajos utcában megszűnik a zúzottköves burkolatokkal járó állandó porterhelés, amely eddig számos kellemetlenséget okozott a környező lakosoknak. A projekt nem csupán az esztétikai megjelenést javítja, hanem közvetlenül hozzájárul a közlekedés biztonságához és kényelméhez is.
A munkálatok várható befejezése december 26-a. A kivitelező HE-DO a tervezett határidő előtt szeretné befejezni az Ady Endre utca felújítását is. A ludasi belterületi utak felújítása, több mint közlekedési fejlesztés, a településen lakók életminőségét érintő fontos lépés.
A STRABAG és a Soltút modernizálta a siklósi útszakaszt.
A 2005-ben alapított szervezet ma már több mint 31 ezer kilométernyi közutat, 13 ezer hidat és a főbb kerékpárutakat is kezeli - egyre korszerűbb eszközökkel.