Jó ütemben halad az István út és a Pozsonyi utca rekonstrukciója. A HE-DO kivitelezésében zajló beruházás során új útpályák, megújuló buszmegállók és biztonságosabb gyalogoskapcsolatok készülnek. A tervezett ütemezésnek megfelelően halad, így várhatóan tartható lesz a beruházás jövő tavaszra kitűzött befejezési határideje.
Látványos előrehaladást értek el az István út és a Pozsonyi utca felújításán. A felújítás előrehaladásáról Timár Gellért, a HE-DO főépítésvezetője adott tájékoztatást a cég honlapján. Elmondta, hogy a beruházás négy ütemben valósul meg, amelyek az István út és a Pozsonyi utca teljes érintett szakaszát lefedik, külön kezelve a Tél utcai csomópont átépítését.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az első ütemben a Madridi utca és a Tél utca közötti szakaszt újították fel. Mostanra elkészültek a külső forgalmi sávok, a járdák kötő- és kopórétegei, valamint befejeződtek a járdaépítési munkák. A belső sávokban jelenleg az aszfaltozás utolsó fázisai zajlanak, miközben a zöldfelületek rendezése is megtörtént. A szakaszon új gyalogos-átkelőhely, valamint korszerű buszmegállók és buszöblök is létesültek.
A második ütemben a Tél utca és az Árpád út közötti részen elkészült többek között a külső forgalmi sáv, a szegélyezés és a járdaburkolat jelentős része. A munkák részeként három autóbuszmegálló újul meg, két helyszínen már a bazaltbeton burkolat is elkészült. Emellett megtörtént a közműszerelvények szintre emelése és új víznyelők beépítése is.
Az Árpád úttól északra jelenleg a szegélyek átépítésén dolgoznak a szakemberek, miközben befejeződött a Városháza előtti térburkolat korrekciója. A főépítésvezető szerint a kivitelezés a terveknek megfelelően halad, így a fejlesztés várhatóan a kitűzött határidőre elkészülhet.
A már jelen lévő cégek mellé újabb vállalkozások betelepülése előtt nyithatja meg az utat Ajka a Főnix Ipari Park komplex infrastruktúra-fejlesztésének újabb ütemével. A város megbízásából a STRABAG többek között nagy teherbírású úthálózatot, az ipari tevékenységhez méretezett ivóvíz- és szennyvízvezetéket épít.
Hatalmas kapacitást mozgat a román UMB és a bosnyák EuroAsfalt konzorciuma, hogy sikerüljön tavasszal átadni a „medvealagutakat”.