Az 55 kilométeres szakaszon 2021 áprilisától válthatják föl a dízelvonatokat az elektromos szerelvények; három állomás is megújul.
Elkezdődött az észak-balatoni vasútvonal villamosítása Szabadbattyán és Balatonfüred között, az érintett szakaszon emellett több állomás is átépül - közölte a Vasútvill Kft. csütörtökön az MTI-vel.
A beruházás az Integrált közlekedésfejlesztési operatív program (IKOP) keretében, megközelítőleg 23 milliárd forint uniós és állami támogatásból valósul meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. megrendelése alapján. A közbeszerzési pályázatot a Vasútvill Kft. és az R-Kord Kft. által létrehozott ÉB 2018 Konzorcium nyerte.
Az 55 kilométeres szakaszon 2021 áprilisától válthatják föl a dízelvonatokat az elektromos szerelvények. A beruházáshoz kapcsolódva kibővítik a szabadbattyáni villamos alállomást,
a pályarekonstrukciós munkálatokkal megszűnik a sebességkorlátozás.
Polgárdi, Balatonkenese, Balatonfűzfő állomását átépítik, akadálymentesítik, átjáróikat korszerűsítik, csatlakozási pontokat alakítanak ki jegykiadó automaták és utastájékoztató táblák számára. Alsóörsön emellett létrehozzák a felsővezetéki hálózat üzemeltetéséhez szükséges telephelyet, és megszüntetik a használaton kívüli vágányokat, Balatonalmádiban pedig a csonkavágányokat bontják el.
A konzorciumvezető Vasútvill Kft. projektvezetője azt ígéri, hogy a villamosítás mérsékelni fogja a környezetterhelést, a menetidő rövidítésével pedig megkönnyíti az eljutást a Balatonhoz. Lóczi Gábor a közleményben megjegyezte, hogy a több mint 110 éves szakaszt csaknem 50 éve korszerűsítették utoljára.
A kivitelezés ideje alatt részleges éjszakai vágányzárakra és teljes vonatkizárásokra is készülni kell, de a nyári főszezonban, 2020 júniusának közepétől augusztus végéig felfüggesztik a korlátozással járó munkálatokat.
A munkálatok hamarosan befejeződnek és decemberben feloldhatják az északi szakaszon nyáron bevezetett sebességkorlátozásokat.
8 év után, 2023. november 28-án hajnalban újraindult a személyforgalom a Szeged-Szabadka vasútvonalon, amely könnyebbé teszi a két ország között ingázók utazását.