A 95 méteres balatonakarattyai alagúton az R-Kord és a Vasútvill koalíciója dolgozik 55 kilométer vasútvonal villamosításának projetjében.
Rendszeresen beszámolunk a Balaton északi partján futó vasút villamosítási projektjéről, melynek jelenleg zajló ütemében a Szabadbattyán-Balatonfüred pályát modernizálják több állomással együtt. Az 55 kilométeres szakaszt érintő beruházásban a kivitelező R-Kord Kft.-Vasútvill Kft. konzorcium átépíti
ahol 55 cm magas, akadálymentes peronokat építenek, valamint korszerű térvilágítást és hangos utastájékoztató berendezéseket is telepítenek.
A pályán pedig a villamosításhoz kapcsolódóan szabályozási munkákat is elvégeznekis 46 kilométeren, valamint 5,4 kilométer hosszban átépül a meglévő vágány az alépítmény megerősítésével együtt.
Nemrég Kikina Artúr, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) vasútfejlesztési igazgatója adott interjút az ágazat idei folyamatairól az Innotékának. Ebben kifejtette: az észak-balatoni vasútfejlesztésen
a nyári kiemelkedő forgalom miatt a kivitelezési munkák zöme a tavaszi és őszi időszakban valósul meg, nyáron a vonatok korlátozás nélkül közlekedhetnek.
Elmondta: az április végéig tartó, jelenleg is érvényes vágányzárban elvégzik
Mivel az alagút mélysége nem volt alkalmas az elektromos felsővezetékek kiépítésére, így a teljes pályaszerkezetet helyezik alacsonyabbra, hogy megoldhassák a kihívást.
Az 1909-ben elkészült balatonakarattyai alagút ötlete Kossuth Lajos fiához, Kossuth Ferenchez köthető: az államférfi azért szorgalmazta annak kialakítását, hogy hasonlóan az Adriai-tengerhez a Balatont is először alagútból pillantsák meg a vasúton érkezők.
A Brassó–Segesvár vasútvonal korszerűsítése szűk keresztmetszetet számol fel Európa egyik stratégiai fontosságú vasúti útvonalán.
Harmincéves koncessziós szerződést kötött a Kongói Demokratikus Köztársaság a Mota-Engil Africával a Dilolo és Sakania közötti vasútvonal fejlesztésére. A megállapodás alapján az építőipari vállalat korszerűsíti, üzemelteti és karbantartja a mintegy 1004,5 kilométeres pályát. A beruházás értéke megközelíti az 1,258 milliárd dollárt.