Az R-Kord és a Vasútvill mintegy 55 kilométernyi vasútvonal villamosításán, illetve több állomás felújításán dolgozik Szabadbattyán és Balatonfüred között.
Többször beszámoltunk már a MÁV észak-balatoni vakációvonalának átfogó fejlesztési projektjéről, melynek első szakaszát a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) megbízásából az R-Kord Kft. és a Vasútvill Kft. konzorciuma végzi. Ma délelőtt annak kapcsán tartottak sajtótájékoztatót, hogy ismét teljes vágányzárat vezetnek be a teljes Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon szeptember 28-tól a projekt 2021 nyarán várható befejezéséig.
Ezalatt
Nyáron, miközben az érintett szakaszt használták a vasutak (április 30-án ért véget a vágányzár) június 18-ig éjszakai munkával végezték el az oszlopállítási és felsővezeték építési feladatokat Csajág és Balatonkenese állomásokon, illetve a Csajág – Balatonkenese, Balatonkenese – Balatonfűzfő és Alsóörs – Balatonfüred szakaszokon.
Emellett az év második felében















A NEO Property Services a magasépítési korszerűsítésre vonatkozó keretmegállapodásban több mint 200 ezer négyzetméteren vállalt szerkezetépítést és kőművesmunkákat.
A 100-as vonal Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Teher vasútállomás közötti szakaszának átfogó felújítására legutóbb a ’70-es években került sor.