A kivitelező Colas Alterra átvette a munkaterületet, ősszel kezdődhet a munka.
Legutóbb június elején írtunk arról, hogy az 50-es villamosvonal akadálymentesítésének részeként a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) négy megállót korszerűsít idén. A projekt Budapest Főváros Önkormányzata, valamint az Európai Unió finanszírozásával, a BKK beruházásában, tartalékkerettel együtt összesen nettó 775,226 millió forintból valósul meg.
A BKK pénteki közleményében arról számol be, hogy lezárult a korszerűsítés előkészítése:
augusztus 6-án, a kivitelező Colas Alterra Zrt. átvette a munkaterületet, és ősszel elkezdődhet az építkezés a XIX. kerületi Kossuth tér és a XVIII. kerületi Szarvas csárda tér között.
A járat utasai kerekesszékkel, valamint babakocsival is akadálymentesen fel- és leszállhatnak majd a villamosokról.
A teljes vonal átalakítását követően itt is új CAF-villamosok közlekedhetnek, amelyek már megérkeztek Budapestre, ám a szükséges beavatkozások megvalósításáig máshol járnak.
A felújítás során a Colas négy megálló – a Kossuth tér, az Árpád utca, a Baross utca (Béke tér irányú peron), valamint a Szarvas csárda tér – peronjait és peronberendezéseit építi át, és elvégzi a szükséges közműkiváltást, elbontja a meglévő megállókat, majd korszerű peronokat épít új utasvárók és -tájékoztatók elhelyezésével.
A megállóhelyek környezete is megújul: felújítják a csatlakozó út- és járdaszakaszokat, autóbusz-megállókat, gyalogátkelőhelyeket, 39 új fát telepítenek és a zöldfelületet is rendezik.
A további megállók egy részének (Corvin körút, Lehel utca, Fő utca, Villanytelep, Tinódi utca, Margó Tivadar utca, Kemény Zsigmond utca és Thököly út) akadálymentesítésével kapcsolatban a tervezés lezárult, a kivitelezés a Fővárosi Önkormányzat döntésétől függ.
A fennmaradó megállók (Madarász utca, Iparvasút, Honvéd utca, Bajcsy-Zsilinszky út és Ungvár utca) felújításához szükséges tervezési közbeszerzést már előkészítette a BKK, a forrás rendelkezésre állása esetén az eljárás azonnal elindulhat.
A közlemény szerint a fővárosi közösségi közlekedésfejlesztés egyik zászlóshajójának a CAF-villamosok számítanak, amelyek a kor elvárásainak megfelelő szolgáltatásaikkal – tágas férőhely, légkondicionálás, akadálymentesség, fedélzeti kamerák – fokozzák a Budapesten utazók komfortérzetét. Rendelkezésre álló anyagi forrás esetén újabb járművekkel bővülhet a flotta, mert
a BKK megállapodott a CAF-villamosok gyártójával, és a szerződésmódosításnak köszönhetően 2022. május 17-ig – teljesen vagy részlegesen – lehívhatja a még opcióban szereplő 51 villamost.
A megállók korszerűsítése előreláthatóan még az idén év végéig elkészül. A helyszíni kiviteli munkák elkezdéséről, valamint a közösségi közlekedést érintő változásokról a BKK folyamatosan tájékoztatást ad.
A Soroksár-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasút kétvágányúsításán és villamosításán kívül, számos, az állomásokhoz és az utasforgalomhoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés valósul meg a 150-es vonalon. A Colas egyebek mellett három gyalogos aluljárót épít, ezek közül a legnagyobb, Délegyházán valósul meg.
A magyar szakemberek Svédország északi részén, éjszakai vágányzárban építettek át mintegy 30 kilométernyi vasúti szakaszt. A projekt kihívása volt, hogy minden reggelre készen kellett átadni a forgalomnak az adott etapot; különlegessége pedig, hogy ezen a területen márciustól augusztusig úgynevezett „fehér éjszaka” van, vagyis alkonyati fényekben zajlott a munka.