Facebook  Twitter  Instagram  Youtube

Több mint kétszer annyi út újul meg jövőre, mint idén

Több mint kétszer annyi út újul meg jövőre, mint idén

magyaridok.hu, magyarepitok.hu

2016.09.14. 12:47

Az idei 69 milliárd után jövőre összesen 150 milliárd forintból mintegy 1350 kilométernyi útszakaszt újít fel a közútkezelő. A szakaszok kiválasztását az autósok is tudják befolyásolni.

Jövőre 100 milliárd hazai és 50 milliárd uniós forrásból 50 kilométernyi gyorsforgalmi út, 200 kilométer főút és összesen 1100 kilométernyi mellékút újul meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közreműködésével. A programról Nemes-Nagy Tibor vezérigazgató számolt be a Magyar Időknek.

 

71 idei projekt már befejeződött

A programterv jelentős növekedést jelent, miután az idei felújítási program összesen 563 kilométert érint. Az idei munkákról Nemes-Nagy Tibor elmondta, a 172 beruházásból 71 már befejeződött, 9 esetében folyamatban van az átadás, 101 helyszínen pedig jelenleg is folynak a kivitelezési munkák. A programban országszerte összesen 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újul meg.

Az interjúból az is kiderült, a hazai forrás jövőre a gyorsforgalmi utak és a főutak felújítását teljes egészében fedezi. Az 50 milliárd forintos uniós forrásra a támogatási szerződés megkötése folyamatban van, ebből mintegy 500 kilométernyi mellékút rekonstrukcióját végzik majd el, további 600 kilométer mellékút pedig hazai forrásokból újul meg.

A megyei bontásból kiderül, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jövőre csaknem 100-100 kilométernyi út újulhat meg. Összehasonlításképpen: idén Tolnában és Fejérben volt a legtöbb felújítás, 50,9 és 53,1 kilométert érintve.

 

Az autósok is tudják befolyásolni a jövő évi tervet

A felújítandó szakaszok kiválasztását a Magyar Közút szakmai szempontok szerint végzi. Ezek közé tartozik, hogy a társaság minden évben állapotfelmérést végez a közúthálózat egy részén. Emellett figyelembe veszik a baleseti statisztikákat is.

Vizsgálják továbbá a bejelentett kátyúkárokat is, amelyeket a leromlott útburkolat okoz az úthasználat során a gépjárművekben. Szintén értékelik a lakosság vagy a települési önkormányzatok panaszait, észrevételeit a közutak állapotával kapcsolatosan. Amely szakaszokról társadalmi igény fogalmazódik meg, bekerülnek a projektlistába.

 

Szaporodó válaszok a munkaerőhiányra

„Az országos munkaerőhiánnyal kapcsolatban a Magyar Közútnak is van tapasztalata” – mondta Nemes-Nagy Tibor. A cégnél hatezer alkalmazott mellett háromezer közfoglalkoztatott dolgozik. A társaságnál több mint száz állományi állás betöltetlen, de a közfoglalkoztatott létszám feltöltése sem könnyű, főleg ha a nyári szezonális munkák felpörögnek.

A vezérigazgató utalt rá, hogy a fejlesztési tárcával karöltve szerződést kötöttek a műszaki egyetemmel a következő közutas mérnökgeneráció képzése érdekében. Ennek eredményeképpen már szerződéskötés előtt állnak csaknem tíz hallgatóval, akik vállalják, hogy a diploma megszerzése után öt éven át a Magyar Közút állományában dolgoznak.

A kékgallérosok utánpótlására is gondolnak, jövőre útügyi szakmunkásképzés indul. Emellett életpályaprogramot kínálnak a közutasoknak, hogy lássák, milyen jövő vár rájuk a cégnél. A vezérigazgató elmondta: új kezdeményezésként kiválasztottak száz kulcsembert a dolgozók közül, aki jelentős hatást gyakorolnak környezetükre és kollégáikra: ők pénzjutalmat kaptak, és megbecsülés övezi őket.

útfelújításMagyar Közút Nonprofit Zrt.