2018.12.12, Szerda
Így fog kinézni Budapest új hídja
Látványtervek: Fővárosi Önkormányzat, Fotók: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Így fog kinézni Budapest új hídja

magyarepitok.hu

2018.04.20. 17:38

Szabó Ákos

Kihirdették a Dél-Pestet, Észak-Csepelt és Dél-Budát összekötő 2x3 sávos híd tervpályázatának eredményét.

Hirdetés

Nyilvánosságra hozta Tarlós István budapesti főpolgármester és Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosa az Új Duna-híd nemzetközi tervpályázatának eredményét. Az első helyezést a holland Van Berkel en Bos U.N. Studio B.V. és a brit Buro Happold Consulting Engineers P.C. közös pályázata nyerte el összesen 17 magyar és külföldi tervező munkája közül. A rotterdami Erasmus-hidat is megálmodó építészstudiót is magába foglaló társulás egy két döntött pilonos, ferdekábeles megoldást nyújtott be a döntőbizottság elé.

A zsűri a tervet többek között átgondoltsága és kedvező esztétikai kialakítása miatt választotta ki. Az indoklás kitért arra is, hogy a karcsú híd jól illeszkedik a város látképébe.
 

 

Az első helyezett pályamű

 

Fürjes Balázs elmondta: az első helyezettel szerződést kötnek és ezután kezdődhet el a főváros villamospályával együtt 2x3 sávos új hídjának teljes és részletes tervezése, valamint az engedélyek beszerzése, ami előreláthatólag 2-3 évet fog igénybe venni. Hozzátette: a kiviteli tervek elkészülte és részletes megvitatása után születik majd meg a végső döntés az építkezésről.

 

 

Minden budapesti közlekedő megérzi majd a forgalom csökkenését

A Dél-Pestet, Ézsak-Csepelt és Dél-Budát összekötő átkelőfolyosó kialakítása jelentős előrelépést jelent a főváros közlekedése, gazdasága és növekedése számára is. A kormánybiztos kifejtette: a kötött pályával együtt 2x3 sávos híd az előzetes hatástanulmányok szerint naponta 55 ezer autóval tehermentesíti a belváros túlzsúfolt hídjait, illetve az Üllői út forgalmát is 6 ezer gépjárművel csökkentheti.

 

Fürjes Balázs kormányszóvivő (a képre kattintva galléria nyílik)

A budai Galvani utca magasságában kialakításra kerülő új híd megteremtheti a már nagyon hiányzó, gyors és közvetlen összeköttetést a főváros aranytartalékaként felfogható, eddig részben kiaknázatlan Csepel és a főváros szomszédos oldalai között - emelte ki a politikus. 

Két megosztott második helyezést is kiosztottak

A kétharmadrészt mérnökökből, illetve harmadrészben más társadalmi szereplőkből álló nemzetközi döntőbizottság a második díjat két helyezettnek adta megosztva, harmadik helyet nem hirdettek. Így kapott második helyezést

 

 a Leonhardt, Andrä and Partner, a Zaha Hadid Architects, a WERNER Consult és a Smoltzyk & Partners konzorciuma,

 

illetve a Lavigne & Chéron Architectes, a Bureau d'Etude Greisch, Közlekedés Consulting Engineers és a Geovil társulása.

Tarlós István főpolgármester beszédjében kitért arra, hogy 600 ezer ember használja a jelenleg álló fővárosi hidakat. Kifejtette: a belvárosi torlódásokat nem csupán a hidak, hanem az utcák befogadóképessége is befolyásolja. Elmondása szerint a döntőbizottság a hasznosság és az esztétikai megfontolások mellett a szerkezeti megfelelőséget, a karbantarthatóságot és a költségek optimalizálását tartotta fontosnak a döntés meghozatalakor.

 

Tarlós István főpolgármester

Az eseményen a 17 mérnökcsapat korábbi helyzíni terepbejárásáról is levetítettek egy videót, melyben a szakma nemzetközi és hazai vezető szakemberei nyilatkoznak Budapest és az új híd jelentőségéről. A kisfilmet honlapunkon is megtekinthetik:

 

Galéria

hídépítésBudapestÚj Duna-híd

Hirdetés