Letették az autópálya Berettyóújfalu és Nagykereki közötti szakaszának alapkövét, ahol a Duna Aszfalt, a Hódút és az A-Híd dolgozik.
Kezdetét vette az építkezés a 2x2 forgalmi sávval megvalósuló M4-es autópálya 29,5 kilométer hosszú, Berettyóújfalutól az országhatárig, azaz Nagykerekiig tartó szakaszán. A két ütemben történő kivitelezés első részét tavaly ősszel közösen nyerte el a Duna Aszfalt és a Hódút, decemberben pedig az is kiderült, hogy a második szakaszon a két cég az A-Híddal közösen folytathatja a munkát.
A 2018 decemberére 15,2 milliárd forintból létrejövő első ütem 2,95 kilométer hosszú, itt épül meg az autópálya mérnökségi telep és az autópálya rendőrség is.
A jóval hosszabb, 26,53 kilométeres második ütem költségvetése 83 milliárd forint, rajta húsz híddal, melyek közül kiemelkedőek a Berettyó folyó és a Dusnok patak feletti pályahidak. A 2020 januárjára elkészülő szakaszon egy pár egyszerű pihenő, egy komplex pihenővé alakítható határátkelőhely és egy pár tengelysúlymérő állomás is létesül.
Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a keddi alapkőletételkor hangsúlyozta az M4-es autópályának az épülő M35-ös autópályával való kapcsolatát, ami által közvetve megvalósul Debrecen és Nagyvárad gyorsforgalmi összeköttetése is. Hozzátette: az M4-es autópálya Cegléd és Abony közti szakaszának építése is közbeszerzési eljárás alatt van, valamint az Abony és Fegyvernek között forráshiány miatt leállított építkezésben is előrelépés történt. A kormány dolgozik a munka újraindításán, ami akár már ősszel bekövetkezhet. 2022-ig az összes tervezett útépítést befejezik, eddigre 2400 kilométer hosszú lesz a hazai gyorsforgalmi úthálózat – foglalta össze Homolya Róbert.
Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője történelmi jelentőségűnek nevezte az alapkőletételt, és elmondta, a bihari térségben ekkora beruházás még soha nem volt. Kiemelte: az épülő M4-es összeköttetést teremt a felvidéki, az anyaországi és az erdélyi magyarság között. Az országgyűlési képviselő az ártándi határátkelőhely tavalyi forgalmi adatait idézve világított rá, hogy mekkora szükség van az új autópályára: 2016-ban 5,5 millió személy kelt itt át, ez 2,5 millió személygépjárművet, valamint 816 ezer kamiont jelentett.
Előreláthatóan év végén adják át az év egyik legizgalmasabb hazai útépítési projektjét, az M85-ös gyorsforgalmi út zárószakaszán épülő Bécsi-dombi alagutat. Az alagút építése során a szakemberek a Mapei vízszigetelési és fényvisszaverő bevonati rendszerét használták.
Egy új teherforgalmi átkelőhely létesítését, valamint az ehhez kapcsolódó útfejlesztéseket is tartalmazza a tervcsomag, amelyet közösen nyújt be az Európai Uniónak a két állam.