Fókuszban a megújulás, egységesedik a cégcsoport arculata.
A hazai építőipar meghatározó cége lecserélte régi logóját. Az új logót a Pentacom Online Agency nevű ügynökséggel közösen alakították ki, felhasználva a régi logó elemeit, identitását és üzeneteit.
A kisebb tagok is tükrözzék az identitást
A magyar tulajdonú társaság közleménye azt hangsúlyozza, a lépéssel éreztetni akarják, hogy megújulni képes, a fejlődésért tevő és az innovációt követő céggel dolgozhatnak a partnereik. „Ezt nem csak a napi munkavégzésben, hanem külsőnkben is látni szeretnénk” – áll a tájékoztatóban.
A logóváltás további célja volt a Merkbau csoport identitásának erősítése is: „A töredezett, nem egységes arculatok egységesítésével is azt kívánjuk elérni, hogy a csoport kisebb tagjai is tükrözzék a Merkbau-identitást” – fogalmaz a közlemény.
Így nőtték ki a „régi ruhát”
A mély- és magasépítésben, továbbá építőanyag- és szerszámgép-kereskedelemben egyaránt érdekelt vállalat a váltásról beszámolva arra is kitér, hogy tavaly ünnepelte 25. születésnapját, „ennyi idő alatt egy ember többször kinövi ruháját, újat kell venni a régi helyett”.
Az elmúlt negyed században a kiskunhalasi székhelyű cég nagy bővülést tudhat maga mögött, hiszen kezdetben három család megélhetését biztosította, jelenleg közel 300 család mindennapjaiért felel. „Új irodáink mellett új kereskedelmi centerekkel bővültünk, építkezéseink lefedik az egész ország területét, Németországban is számos cég működik az általunk épített telephelyeken, több száz család lakik lakóparkjainkban, illetve nem is olyan régen Magyarországon elsőként ismerték el Építészeti Nívódíjjal is egy határon túli, erdélyi munkánkat is.”
A cég beszámolója leszögezi, a Merkbaut bő két évtizeden át végigkísért logó ma már több, erős lábakon álló, főleg ipari és kereskedelmi létesítményeket kivitelező céget képvisel. „Bár mindig jó szívvel és nosztalgiával fogunk rá gondolni, de el kell őt engednünk, ezért lecseréljük egy modern, letisztult világot képviselő újra.”
A WHB generálkivitelezésben megújult ETO Parkot szeptemberben nagyszabású, ingyenes esemény nyitja majd meg.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.