Lecserélik a tó elavult partvédműveit, természetvédelmi, áramlásjavító és vízminőség védelmi kotrások történnek.
A beruházó Országos Vízügyi Főigazgatóság kihirdette a Velencei-tavi partfal közbeszerzésének eredményét. A partfal komplex fenntartható rehabilitációja tervezési és kivitelezési munkáit a Velence 2016 Konzorcium végzi el. A konzorciumot alkotó Colas Alterra Zrt. és Swietelsky Magyarország Kft. nettó 10,23 milliárd forintos (vagyis bruttó 13 milliárd forintos) értékű projektet hajt végre uniós forrásból a KEHOP keretében. A közbeszerzésben ajánlatott tett még a Magyar Vakond Kft., az A-Híd Zrt. és a Magyar Bau Holding Zrt.
A Velencei-tó komplex megújulásáról elsőként tavaly májusban adtunk hírt, akkor az derült ki, hogy a tó védművei, kikötői megújulnak, illetve a vízgyűjtő területet rekonstruálják. A beavatkozást főleg az indokolja, hogy a 60-as 70-es években épült vasbeton partművek állapota és szerkezete több esetben nem felel meg a mai környezeti és tájvédelmi előírásoknak. A beruházás célja emellett, hogy a tó a nagyobb vízszintingadozásokat is jól állja, illetve turisztikai vonzereje növekedjen.
A mostani hirdetmény szerint a munkálatokban fejlesztik az árvízvédelmi töltéseket.
Többek közt megvalósul
A MERKBAU Zrt. példaértékű 35 éves története során először fordul elő, hogy nem egy alapító tulajdonos irányítja a cégcsoportot. Knáb József Igazgatósági Elnökké választása emiatt vízválasztó, ám valójában egy annyira tudatos és szerves folyamat újabb lépcsője, amely önmagában megérdemli a figyelmet. A cégcsoport kulcsembereivel beszélgetve ugyanakkor a 35 év alatt kiforrott alapértékeket is kutattuk, amelyek most a jövő zálogát jelentik.
A SZABADICS Akadémia a jövő mérnökeinek szól és célja, hogy hidat építsen a tapasztalt szakemberek és a fiatalok között.