A fővárosban sokéves átlagok dőltek meg, miután visszatért a piacra a bizalom.
14 ezer 389 új lakást adtak át Magyarországon az elmúlt egy évben, összesen 44 százalékkal nőtt a mutató az összehasonlítási időszakhoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) éves jelentéséből. Ezzel egyidőben további 38 ezer lakás épül fel még az építési engedélyek, illetve bejelentések alapján.
A használatba vett lakások száma 50,7 százalékkal nőtt a megyei jogú városokban, 69,2 százalékkal a többi városban és 64,8 százalékkal a községekben. Az újépítésű lakások mérete eközben 6 négyzetméterrel, átlagosan 100 négyzetméteresre nőtt.
A piaci szektorban kiemelkedik Budapest: a fővárosi új beruházásokban várhatóan 56,3 százalékkal több otthon épül idén, mint egy évvel ezelőtt.
Tavaly sokéves rekordok dőltek meg a budapesti újlakás-piacon, ahol 2018-ban az értékesítésben és építési volumenben egyaránt ismét erőteljes évet várhatunk – közölte Árendás Gergely, a BudaPart beruházásért is felelős Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezetője lapunkhoz eljuttatott nyilatkozatában.
2017-re mind a lakás-, mind az irodaépítési kedv megélénkült az országban, és érezhetővé vált, hogy a bizalom visszatért a piacra
- tette hozzá az üzletember, illetve kifejtette: idén erős a kereslet mind a saját, mind a befektetési célra szánt lakások iránt, beindult az újépítésű lakáspiac is. Ez annak köszönhető, hogy az elmúlt években nagymértékben nőttek a reálbérek, illetve leépült a kedvezőtlen hitelállomány.
Az idei év nagy kérdése a kedvezményes ÁFA kulcs sorsa
- olvasható a sajtóközleményben. Az ügyvezető szerint amennyiben a hatályos szabályok nem változnak, nem zárható ki az év második felében a megindított beruházások számának némi visszaesése.
Hozzátette: így is eredményes lehet a 2018-as év a lakásépítések terén a fővárosban, a jelenlegi kilátások alapján idén jóval több lakás épül Budapesten mint egy évvel ezelőtt.
Egy útépítő elemzés adatai alapján nem csupán a román autópálya építés könyvelhet majd el 2026-ban újabb rekordot. Erdély magyaroklakta vidékeinek jelentősen feljavul az elérhetősége: beérik a munka az A3-ason.
A KÉSZ Csoport több évtizedes jelenléte világosan mutatja, biztos pontként teljesít mind a magyar, mind a külföldi piacon. A teljes építőipari vertikumot lefedő cégcsoport az a hely, ahol az innováció, a professzionális projektmenedzsment, a digitalizáció és a minőségbiztosítás nem üres lózung, hanem meghatározó stratégiai irányok, a sikeres működés elengedhetetlen építőkövei. Ármos Béla, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. vezérigazgatója, a KÉSZ Holding Zrt. igazgatósági tagja válaszolt a Magyar Építőknek többek között arra, miért jó partnerségi viszonyba kerülni a vállalattal.