A tervek kialakításakor előtérbe kerül majd a civilekkel való párbeszéd – hangzott el a főváros jövőjéről szóló konferencián, ahol számos lehetséges fejlesztési irányt is bemutattak.
Intenzívebb együttműködés alapján fejlesztik a jövőben Budapestet – hangzott el a Budapest, az élhető város című fővárosi konferencián szerdán. A 168 Óra által szervezett esemény nyitó előadását Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség kedden kinevezett államtitkára tartotta, melyről Tóth Ákos, az újság főszerkesztője azt mondta: bár meghökkentő lehet, valójában a dolgok normális menete, hogy a kormány egyik képviselője egy deklaráltan baloldali lap által szervezett konferencián beszél, mivel pártok és ideológiák fölött álló ügyekről van szó.
Fürjes Balázs kiemelte: fontos cél, hogy a kormány még jobb partnere legyen Budapestnek, ezért döntöttek úgy, hogy a Miniszterelnökségen jöjjön létre egy Budapestért és az agglomerációért egységesen felelős városfejlesztési államtitkárság, legyen egy Budapestért is felelős miniszter, valamint egy csak Budapestért felelős államtitkár. Ezt a feladatot kapta kedden Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Fürjes Balázs államtitkár. Hangsúlyozta, hogy az új kabinet nem csökkenti a főváros hatásköreit, sőt, tisztán állami hatáskörbe tartozó fejlesztéseket is a főpolgármester együttműködéséhez kötik.
Egy 2030-ig szóló városfejlesztési stratégiát kell a főpolgármesterrel közösen kidolgozni, és a Fővárosi Közgyűlés által korábban elfogadott fejlesztési tervből kell kiindulni. Emellett a civil közösségek részvétele is hangsúlyos, ősztől a „Budapest párbeszéd” mottó köré szerveződve közösen kívánják „kitalálni Budapestet” fórumok, tanácskozások és rendezvények keretében. Várhataóan a következő területeket érinti majd az így kialakuló terv: közlekedés, családbarát fejlesztések, Budapest mint egyetemi város, közterek és parkok felújítása, árvízvédelem és a Duna-part. Fürjes Balázs a fenti témákból néhányat kiemelve elmondta, többek között az alábbiakban szeretnének majd közös nevezőre jutni a főváros vezetésével és a civilekkel:
Előadásában Gerő András történész, a CEU egyetemi tanára és a Habsburg Történeti Intézet igazgatója kiemelte, nagyon jónak tartja az új kabinet létrejöttét, sőt, már a Budapest és a magyar állam című, az Élet és Irodalomban februárban megjelent publicisztikájában is a széteső fejlesztések összefogását javasolta.
Úgy véli, ez a most megvalósult intézményesült felelősségvállalás az egyik kulcsa annak, hogy Budapest Közép-Európa fővárosává válhasson. Gerő András javaslatának másik pillére Budapest vezetésének egységessé tétele, szemben a mostani széttagolt, 23 egyenjogú önkormányzat struktúrájával.
A konferencia további részében az Ernst and Young, a Lechner Tudásközpont és az Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. szakemberei, valamint Z. Halmágyi Judit építész adtak elő városfejlesztési témákban.




























Egy építőipari alkotást fejlesztők, tervezők, gyártók, kereskedők és kivitelezők hoznak létre és üzemeltetők tartanak fenn. Ám kérdés, hogy kihez fordulhat segítségért egy ipari szereplő, ha versenyképes szeretne maradni?
Nem az alapanyagköltség a legnagyobb ellenség, hanem a bizonytalanság és a volumenhiány – derült ki a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) teltházas évadnyitóján. A Trust Your Architect! első eseményén a Market két vezetője is részt vett.