2024.04.20, Szombat
Reneszánszát éli a hazai hídépítés - megkezdődtek a Hidász Napok
A fővárosi új Duna-híd látványterve

Reneszánszát éli a hazai hídépítés - megkezdődtek a Hidász Napok

magyarepitok.hu

2018.06.06. 15:08 - Szabó Ákos

A konferencia első napján Budapest hamarosan felépülő új Duna-hídját mutatták be.

Hirdetés

Szerdán kezdetét vette a Hídász Napok konferencia Siófokon. A szakma rangos eseményét már több, mint félszáz alkalommal rendezték meg, az idei aktualitását pedig többek között az is adja, hogy a fővárosi új Duna-híd győztes tervpályázatát itt vitatják meg a hidászok. A közúti beruházások felfutásával párhuzamosan fellendülő hídépítés szakemberei közül közel félezren regisztráltak az eseményre, ahol szakmai kérdésekről is szó esik és több hazai, illetve külföldi híd projektjét is bemutatják majd.

 

Fotók: Bernát Benjámin/magyarepitok.hu (A képre kattintva galéria nyílik.)

Ennek megfelelően a rendezvény első napjának délelőttjén mind a győztes munkáról, mind pedig az összes hazai pályaműről is előadást tartottak a mérnöki irodák képviselői. A híd beruházásáról és a pályázatok elbírálásáról pedig Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának  (KKBK) képviselője tartott előadást.

 

Sikert sikerre halmoz a szakma

Sitku László

Sitku László, a konferenciát szervező Hidászokért Egyesület elnöke a megnyitó előtt elmondta: jelenleg reneszánszát éli a hídépítés hazánkban.

Az országszerte épülő autópályák és autóutak beruházásai generálják a hídépítést

– fejtette ki a szakember. Sitku László kiemelte a márciusban átadott Mosoni-Duna-hidat, mely Klatsmányi Tiborról, a Széchenyi István Egyetem egykori tanszékvezetőjéről neveztek el. A híd szakmai szempontból is újdonságnak számít Magyarországon, így nem véletlenül kapta meg az Acélszerkezeti Szövetség Nívódíját, az építésvezetője pedig az év ifjú mérnöki díját is megkapta a Közúti Szakemberekért alapítványtól, sikert sikerre halmoz a szakma - fejtette ki.

 

 

Az egyesületi elnök végül hangsúlyozta az fővárosban felépülő új Duna-híd szakmai jelentőségét is, illetve megemlítette, a komáromi Duna-híd tavaly megkezdődött építkezését is és a nemrég megnyitott látogatóközpontját is.

 

A világháború óta nem építettek ennyi hidat egy évben

A konjunktúra olyan nagy, hogy jövőre megtörténhet az, amire a második világháború utáni újjáépítések óta nem került sor.

Egyszerre négy Duna-híd építése folyik majd: a Lánchíd felújítása, a déli vasúti összekötő híd építése, a komáromi híd munkálatai, illetve paksi híd beruházása is.

 

Emellett több Tisza-híd építkezésére is sor kerül.

 

 

Jelentősen javítja majd a főváros közlekedését az új Duna-híd

Budapest új hídjának beruházását és tervpályázatának folyamatát Schneller Domonkos, a KKBK stratégiai igazgatója mutatta be.

120 év után először építenenek a fővárosban hidat nemzetközi pályázat keretében

– mondta el a vezető.

 

Schneller Domonkos

A Csepel-sziget melletti fő Duna-ágon átívelő híd egy 70 éves tartozást vált meg azzal, hogy Budát a város területén belül összeköti majd főváros déli részén található szigettel - derült ki szavaiból. Csepel északi része Budapest kiaknázatlan aranytartaléka, ezen a területen keresztül alakítanak ki majd közlekedési folyosót, melyet majd a Duna kisebb ágán kialakítandó kismedri híd fejez be - tette hozzá.

A villamosvonallal együtt kiépülő új híd szervesen illeszkedik majd a város körgyűrűs közlekedési szerkezetébe és jelentős forgalmat lát majd el - hangzott el az előadáson. Az átkelő Budapest belvárosi területeitől és hídjaitól is jelentős forgalmi terhelést von majd el, valamint Dél-Budapest repülőtéri kapcsolatát is erősíti.

 

 

Harmonikusan illeszkedik majd a főváros látképébe a híd

A híd a holland Van Berkel en Bos U.N. Studio B.V. és a brit Buro Happold Consulting Engineers P.C. közös pályázata során győzteseként kiválasztott pályaművéről Kristoph Nowak tartot előadást. A két döntött pilonos, ferdekábeles átkelőt 2x2 sávon használhatják majd az autósok, illetve 2x1 sávon a viillamosok is. A karcsú híd a budapesti városképbe is jól beleillik majd.

 

 

A magyar pályaműveket is bemutatták elkészítőik képviselői:

  • Szabó Gergely a Pont-TERV Zrt-től,
  • Pál Gábor, Speciálterv Kft-től,
  • Zajácz Csaba Unitef 83 Zrt-től,
  • Teiter Zoltán, Uvaterv Zrt-től,
  • Dr. Vigh Attila, Főmterv Zrt-től,
  • valamint Király Szabolcs és Skultéty Ádám Céh Zrt-től

szólalt meg, cégük, illetve az általuk képviselt konzorcium munkáját képviselve.

 

Számos díjat kiosztanak

 

A június 8-ig tartó eseményen a következő napokban töbek között szó esik a szó esik a tram-train építkezésekről, az M44-es autóút Körös-hídjának kivitelezéséről és a hódmezővásárhelyi elkerülő látványos körhídjáról is. Szerda este pedig sor kerül a Clark Ádám Életműdíj, az Év Hidásza Díj, a Feketeházy-díj, a Massányi-díj, az Apáthy-díj, és az Év Ifjú Mérnöke díj átadására is.

Az esemény a Hidászokért Egyesület szervezésében valósul meg, a konferenciát a Hódút, a Duna Aszfalt,  az AcélHidak, az A-Híd, a Cartosoft, a Colas, a Color Help, a Ferrobeton, a Freyssinet, a Hídépítő, a Hídtechnika, a HSP Hídépítő Speciál, a KKBK, a Magyar Közút, a Magyar Mérnöki Kamara, a Mapei, az MCE Nyíregyháza, a Provix Híd, a Sika és a Via-Pontis támogatják, a rendezvény médiapartnere a magyarepitok.hu.

Galéria

AktuáliskonferenciaHódút Kft.Új Duna-hídFőmterv Mérnöki Tervező Zrt.Speciálterv Építőmérnöki Kft.Pont-Terv Zrt.Unitef-83 Zrt.Uvaterv Zrt.CÉH Zrt.

Hírlevél

Hirdetés