A Grabarics ezer évnyi épületmaradványon átjutva alakította ki a munkagödröt, melyből az új betegápoló szárny emelkedik majd ki.
Tavaly decemberben nyerte el a Grabarics Kft. a Budai Irgalmasrendi Kórház fejlesztési projektjét: az intézmény két ütemben, az egyház saját forrásaiból újul meg és bővül. Elsőként, önálló projektben a műemléki épület meglévő, déli homlokzata és a Vidra utca között épül fel egy új betegápoló épületszárny.
Kedden a cég YouTube csatornájára töltötték fel az alábbi timelapse videót, melyen jól látható az is, hogy az építkezésen a cég tulajdonában lévő 8 tonnás SAEZ toronydaru látja el a nagytömegű anyagok mozgatását.
A Grabarics honlapján közzétett információk szerint a megvalósítás során a 70x45 méteres építési területet 15 méter mélységig kellett elhatárolni, s mivel a területen már ezer éve is éltek emberek, a gödör egészen 8 méteres mélységig tele volt a korábbi építmények maradványaival. Ahol a maradványok véget értek, ott kezdődött a talajvíz, ami 8 métertől lefelé jellemezte a területet. Lejjebb, 12 méter alatt pedig agyagmárgában kellett haladniuk, hogy stabil, száraz munkagödröt alakítsanak ki.
A projekt részeként megújulnak a területen található műemlékek, köztük a különleges Műromok, valamint a közeli Várkanyarban álló Nepomuki Szent János híd és szobor is.
Bár sokat tettek érte, a hazai épületgépészet még ma sem kapja meg az iparágban mérhető súlyához méltó elismertséget és képviseletet; azonban most új lendületet kaphat az ÉVOSZ-ban létrejött tagozat által. Prof. Dr. Barótfi Istvánnal, az ÉVOSZ Épületgépész Tagozatának ügyvezetőjével beszélgettünk.