A 239 milliárd forintos fejlesztéssel felépülő 117 ezer négyzetméteres gyárban elektromos autókhoz készülnek majd az alkatrészek.
Egy hónapon belül megkezdődik a dél-koreai SK Innovation zöldmezős óriásberuházása Komáromban – derült ki a Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartott szerdai sajtótájékoztatón. Az egy évvel ezelőtt bejelentett fejlesztés során mintegy ezer új munkahelyet teremtenek egy összesen 117 ezer négyzetméteres alapterületű üzemkomplexumban, melynek felépítéséhez több mint 430 ezer négyzetméternyi ingatlant vásárolt fel az ázsiai befektető.
A termelés Komárom legújabb gyárában várhatóan már 2020 végén, vagy 2021 elején megkezdődhet.
Az óriásprojekthez a kormány vissza nem térítendő támogatással is hozzájárul, ennek mértékéről azonban még tárgyalnak a befektetőkkel. Az elektromos autók akkumulátorait előállító gyárban magas hozzáadott értékű munkát végeznek majd.
A sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági miniszter kifejtette: a világszinten is a piacvezetők közé tartozó dél-koreai cég beruházását erős regionális versenyben nyerte el Magyarország. Hozzátette: az öt legfontosabb ázsiai gyártó közül három - az SK Innovation mellett a Samsung és az GS Yuasa - már megjelent Magyarországon, míg Németországban és Lengyelországban csupán egy-egy beruházást indítottak.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.
Befejeződött a Market által felajánlott vízépítési terméskő helyszínre szállítása a Duna paksi szakaszán végzett fenékküszöb-emelési munkálatokhoz.