A 24 milliárd forintos projekt során öt állomást fejlesztenek és építenek át. A munkálatok során a két sínpálya közül egyet naponta kétszer is üzemképes állapotba kell majd hozni, hogy a többi szakaszon közlekedő járatok eljuthassanak a kocsiszínbe.
Hamarosan megkezdődhet a fővárosi M3-as metró felújításának második fázisa. A Budapest közösségi közlekedésének egyik ütőerét képező vonalat három szakaszban újítják fel: miután már majdnem véget értek az elsőként rekonstruált északi ütem munkálatai (a Lehel tér és Újpest-Központ között), most a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest közötti déli vonal kivitelezéséről érkeztek újabb információk.
Az uniós közbeszerzési adatokból kiderül: a metróállomások modernizációját ezen a szakaszon is a Strabag Építőipari Zrt. végzi el (a vállalat ugyanezeket a feladatokat az óriásberuházás északi ütemében is ellátta). A projekt során Kőbánya-Kispest, Határ út, Pöttyös utca, Ecseri út és Népliget állomások fejlesztésére és átépítésére kerül sor.
Az északi szakasz munkálataira decemberben ellátogatott TV-műsorunk stábja is.
A beruházás során összesen 22 ezer négyzetméternyi területet modernizálnak (ebből 21,5 ezer a föld alatt található). A fejlesztésben többek között
Az inforadio.hu korábbi információi szerint a déli szakasz fejlesztése várhatóan 2019 végére fejeződik be. Ez a projekt még a korábbinál is nagyobb figyelmet igényel majd a kivitelezőktől, mert a metrószerelények Kőér utcai kocsiszínje az érintett déli szakaszon található. Így a felújítás során egy pályát naponta két idősávban is üzemképes állapotban kell tartani, hogy az M3-as többi szakaszára el tudjanak jutni a metrók.
2023-ban már 69. családi napját szervezte meg a munkatársak és hozzátartozóik részére a VAMAV Kft. szeptember 8-án, ahol nem csak szórakoztató programokkal várták a résztvevőket, de hangsúlyt fektettek a fenntarthatóságra is.
Pusztán az előkészületek 27 kamionfordulót és 3-5 napot igényelnek a Vabeko által folyamatosan végzett munkálatok során, amelyek biztonságos elvégzéséhez állandó képzések és ellenőrzések zajlanak.