Az 1904-ben átadott Magyar Királyi Pénzügyminisztériumot a várnegyed egyik legértékesebb épületegyütteseként, műemléki hitelességgel újítják fel.
Lezárultak az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium Szentháromság téri épületegyüttese rehabilitációjának második ütemére kiírt közbeszerzési eljárások, kihirdették a nyerteseket – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.
Az uniós nyílt eljárás nyertese a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. és a Garage Kft. konzorciuma lett. A beruházás mérnök-lebonyolító és műszaki ellenőri feladatainak ellátására kiírt eljárást pedig a Céh Zrt. nyerte el.
A részleteket a beruházó PM-Tér6 Nonprofit Kft. vezérigazgatója, Halmai Zoltán ismertette a lapnak. A napokban aláírt szerződések értéke nettó 54,4 milliárd, illetve 1,25 milliárd forint, amely mindkét közbeszerzésnél az előzetesen becsült érték alatt maradt – árulta el a vezérigazgató.
Halmai Zoltán a cikkben kitért arra is, hogy a nyertes kiválasztásakor a legnagyobb súllyal az árat vették figyelembe. Ugyanakkor az is fontos szempont volt, hogy a kivitelezés irányítói megfelelő szakmai előélettel és műemléki környezetben végzett beruházásokon szerzett tapasztalatokkal rendelkezzenek.
A budai várban található Szentháromság téri impozáns palotát 1904-ben építették Fellner Sándor tervei alapján, mégpedig azért, hogy megfelelő székházban dolgozhasson a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium. A beruházók célja, hogy a budai Vár egyik legértékesebb épületegyüttesét műemléki hitelességgel újítsák fel.
A mostani közbeszerzések a beruházás második fázisáról szólnak, a Mátyás-templom szomszédságában álló épület rekonstrukciójához ugyanis 2018-ban fogtak hozzá.
A budai Vár egyik legjelentősebb beruházásáról már korábban is többször beszámoltunk: bemutattuk a látványterveket és szó esett a munkálatokat megelőző előkészítő szakaszról ugyanúgy, mint a munka menetéről is. A Mátyás-templom közvetlen szomszédságában álló épületegyüttes korhű felújításával a tervek szerint két és fél éven belül végeznek a szakemberek. A Pénzügyminisztérium pedig 2023 végén költözhet vissza a Várba.
Az épület a második világháborúban több helyen megsérült, majd visszabontották, átépítették, toldásokat illesztettek hozzá. Műszaki állapota az ezredfordulóra igencsak leromlott, az első ütemben ezért megannyi előkészítő feladatot kellett elvégezniük a beruházóknak. A homlokzat és a tető műemléki rekonstrukciója mellett a reprezentatív belső terek hiteles, századelős helyreállítása is a projekt célja. Emellett egy modern irodaszárnyat is kialakítanak.
A feladat legérdekesebb része az építéskori állapot felidézése. A vezérigazgató elmondta, hogy eredeti dokumentumok, fényképek, valamint az utólagos szerkezetek és burkolatok bontásakor talált számos értékes töredék egyaránt a segítségükre volt.
Nagy méretű, művészi szinten, részben kézzel kidolgozott és digitalizált tervrajzok alapján állítják vissza a régi részleteket. Fa- és kőfaragványok, gipszdíszek, csillárok, padlóburkolatok, festett ólomüveg ablakok kerülnek vissza régi helyükre.
A cikkből az is kiderült, a Szentháromság téri szárnyban található reprezentatív terek – így a díszterem, az audienciás terem, a tanácsterem, a várótermek és a díszlépcsőház – kialakításánál nagy gondot fordítanak arra, hogy az épület méltó helyszín legyen állami, diplomáciai eseményekhez, fogadásokhoz és különböző ünnepi vagy akár kulturális rendezvényekhez is.
A cikk teljes szövege itt olvasható.
A WEST HUNGÁRIA BAU Kft. kivitelezésében megvalósult Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia számtalan funkciót képes betölteni világszínvonalon.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.