Zambia után Kinshasába érkezett a piacvezető magyar útépítő, a Duna Aszfalt tulajdonosa, Szíjj László által vezetett üzleti delegáció – a helyi sajtó jelentős haladásról számol be a projektben, mind pénzügyi mind kivitelezési szempontból.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban folytatta afrikai tárgyalási körútját a Kasomeno-Mwenda infrastruktúrafejlesztési társulás képviseletében Szíjj László, a Duna Aszfalt Zrt. tulajdonosa, valamint Jászberényi Tamás, a Duna Aszfalt gazdasági koordinációs igazgatója és Klaus Findt, a GED Africa CEO-ja.
A delegáció a Zambiából érkezett, ahol az helyi államfővel, Hakainde Hichilemával folytattak sikeres egyeztetéseket, melyről lapunk is beszámolt. Mint ahogy azt a helyi lequotidien.cd is megírta, a tárgyalások a kongói fővárosban, Kinshasában folytatódtak, ahol Sama Lukonde miniszterelnök és Alexis Gisaro infrastuktúrafejlesztési miniszter is fogadta a küldöttséget.
A Duna Aszfalt Zrt. és többségi tulajdonában álló GED Africa Ltd által képviselt PPP-konzorcium egy tágabb, jelentős infrastruktúrafejlesztést magában foglaló beruházás során 184 kilométernyi új utat épít a Kongói Demokratikus Köztársaság déli részén található Katanga tartományból a zambiai Mwendába, melynek része egy 345 méteres határhíd is a két ország között. Az új út elkészültével jelentős mértékben fel fog gyorsulni a környék jelentős nyersanyagkincs-készletének (főként réz és kobalt) szállítási útvonala az Indiai-óceán partján fekvő tanzániai Dar-es-Salaam kikötőjének irányába.
A magyar vezetésű konzorcium vezetője, Szíjj László Sama Lukonde miniszterelnökkel tárgyalva kifejtette:
a mintegy 700 millió dolláros projekt megvalósításához szükséges összeg 30 százalékát, vagyis 230 millió dollárt elérhetővé tesznek a fejlesztés megkezdéséhez, folytatva a projekt jelenlegi megvalósítását.
A kongói média információi szerint hamarosan véget ér a kivitelező fővállalkozó kiválasztása is (a két versenyben maradt vállalat a kínai China Civil Engineering Construction és a portugál Mota-Engil) így a már korábban is megkezdett előkészítő munkálatok mintegy négy hét elteltével újabb kivitelezési fázisba léphetnek a nyertes fővállalkozó bevonásával a Duna Aszfalt pénzügyi befektetése és szakmai felügyelete mellett.
Az afrikai tárgyalópartnerek kiemelték: a projekt Félix Antoine Tshisekedi Tshilombo kongói elnök támogatását is élvezi.
Megvan a tervpályázat eredménye, a győztes egy nemzetközi nagyágyú és egy elismert magyar iroda társulása.
Sikerrel zárult az ÉVOSZ Médiatagozat 2025-ös konferenciája, amely megmutatta, hogy igenis van kommunikációs átjáró az egyes generációk között, sőt, az építőipar iránt is nyitottabbá lehet tenni a fiatalokat.