2024.04.19, Péntek
Nem zárják be a Déli pályaudvart

Nem zárják be a Déli pályaudvart

mti

2016.08.18. 10:07 - Admin

A Budapesten induló vasúti fejlesztések érintik a Déli pályaudvart is, de ezek nem vonatkoznak a személyszállításra a kormány tervei szerint.

Hirdetés

A Figyelő című hetilapnak adott interjúban a nemzeti fejlesztési miniszter több Budapestet érintő nagyberuházásról is beszámolt. Seszták Miklós elmondta, a kormányzat egyelőre nem számol a Déli pályaudvar bezárásával. Ehelyett az a döntés született, hogy a MÁV működésével össze nem függő, vagy feleslegessé vált tevékenységek - így a raktározás - elköltöztetésével tehermentesítsék a pályaudvart. Mindez a személyszállítást egyelőre nem érinti.

A fővárosban további három vasúti projekt indul:

  • bővítik a Kelenföldi pályaudvart, amit részben a 4-es metró miatti kötelezettséggel, részben a várhatóan épülő nagykórházzal indokolt a miniszter.
  • A második beruházás a Nyugati pályaudvar és a Nyugati tér rekonstrukciója,
  • emellett sort kerítenek a Keleti pályaudvar felújítására is.

A politikus arra is kitért, hogy az eddigi rezsicsökkentés eredményeit szeretnék megőrizni, és tovább folytatni. Véleménye szerint meg kell nézni, hogy hatékonyabb szervezeti rendszerben van-e mód továbblépésre. Hozzátette, lát erre lehetőséget. Az újabb rezsicsökkentés mértékéről nem akart nyilatkozni, mivel nem ismert az uniós kötelezettségszegési eljárás eredménye, a gázárak alakulása, valamint a szinergiák költséghatékonyságának mértéke sem.

(fotó:MTI)

Gazdaságvasútfejlesztés

Hírlevél

Hirdetés