Az Opten elemzése többek közt a négy éve bővülő alkalmazotti létszámra, a növekvő termelékenységre és a nehezen ellenőrizhető kkv-szektorra hívja fel a figyelmet.
A legutóbbi hónapban rekordot döntő, az év eddigi időszakában 27,9 százalékkal bővülő építőiparról részletes ágazati elemzést tett közzé az Opten. A céginformációs szolgáltató adataiból kiderül,
az építőipar a hazai gazdaságban egyedülálló szektorként mutat gyarapodást a cégek számát tekintve: a legutóbbi három hónapban 997 cégalapítás mellett 988 cégtörlés történt.
„Továbbra is kitart az építőipar lendülete, a termelékenységi és a szerződési volumenek hónapról hónapra növekedtek 2017 harmadik negyedéve során, és az aktuális adatok immár stabilan a 2010-es értékek felett vannak” – idézte az Opten közleménye Pertics Richárd céginformációs igazgatót.
A szektor egyes területeire továbbra is jellemző a munkaerőhiány, ennek ellenére 2013 tavasza óta folyamatosan emelkedik az ágazat alkalmazotti létszáma. „Jelenleg 166 ezer munkavállaló dolgozik itt” –mondta az Opten szakértője.
Természetesen az építőipar továbbra sem problémamentes, a cégtörlési arányok rendkívül magasnak számítanak szektorszintű összehasonlításban is. Tehát továbbra is rendkívül magas a fluktuáció, ami labilis helyzetet jelez. A magas cégtörlési arány egy másik problémás tényezővel is összefüggésbe hozható, miszerint a szektorban rendkívül sok a rövid életű mikrovállalkozás.
Természetesen nem lehet általánosítani, de a mikrocégek egy része kicsúszhat a kormányzati szervek ellenőrzése alól. Bár kétségtelen, hogy történt előrelépés az elmúlt években e tekintetben, mégis a szektor teljesítményének egy részét elég nehéz mérni és ellenőrizni.
Ezt támasztja alá az is, hogy továbbra is magas a felszámolások száma. 2017 harmadik negyedévében 249 építőipari cég ellen indult felszámolás, de ezen eljárásokban nem túl kedvezők a hitelezők esélyei a követeléseik behajtására. A megszűnések döntő többsége kényszertörléssel zárul, ami szintén azt jelzi, hogy a követelések behajtására alacsony az esély. A hitelezők sokszor eleve nem is próbálkoznak a behajtással, mert a behajtási költségeiket sem tudják sokszor begyűjteni, nem, hogy az eredeti követelést.
Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.